Rengeteg magyar hitt a mesének: álbiztonságban élnek, pedig az életük a tét

A negyedik hullám már itt van, és az, hogy mennyire vesszük komolyan, jelentős hatással lesz a lefutására.  Kétfajta érzelmi magatartást hívhat elő ez a helyzet. Egyrészt a tudatos, felelős viselkedést, ami az eddigi tapasztalatokra épül. Ők azok a honfitársaink, akik megfogadják a szakemberek tanácsait, felkészülnek a jövőre. Nem gondolják, hogy nyáron teljesen felszabadultunk.  Az első három hullám alatt is a józan észre és a virológusokra hallgattak, tudatosak voltak és azok is maradtak.

Megértették és elfogadták, hogy nem tehetünk pontot a járvány végére, vannak fellélegzések, kisebb-nagyobb szünetek, de a vírus még velünk van. Nem csalódottak, nem érzik becsapva magukat. Nyugalommal figyelnek és reménykednek. Tudják, hogy ez még nem a „most már nincsen semmi baj” állapot. Ők azok, akik újra felveszik az oltást, a maszkot, működik az egyéni felelősségvállalásuk.  Ez a pozitív stratégia segíti a mentális jólétet, a „túlélést.

De látjuk a kontinuum másik felét is, ahol az emberekben inkább a negatív érzelmek dominálnak.  A frusztráltság, harag és az elégedetlenség. Ez sokkal inkább megnehezíti a mindennapokat, fenntartja az „elegem van, ezt már nem lehet elviselni” attitűdöt. Vannak, akik dühösek (ők a nehezen alkalmazkodók, sokat panaszkodók) és vannak  számosan fásult, közönyössé vált passzívak. És közülük kerülnek ki azok is, akik a mai napig nem oltatták be magukat, vagy nyíltan oltásellenesek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tari Annamária: Már az érzelmi maradékainkat kotorjuk össze

A járvány harmadik hulláma nagyon megvisel minket. Hogy tudjuk mégis összeszedni, mozgósítani a bennünk rejlő erőket? Mit tanulhatunk a pandémiából? - ezekre a kérdésekre kapunk optimista válaszokat Tari Annamária, klinikai pszichológus, pszichoterapeutától.

Pénzcentrum: Milyen attitűd jellemző az oltásellenesekre?

Tari Annamária: Az oltásellenesség egyik fő terepe és terjedésének kulcsa a közösségi média. Így nem meglepő, hogy ezekben a csoportokban eltérő iskolázottságú embereket látunk kommunikálni. A tudományos cikkek, valódi szakértőkkel készült interjúk után olvasható kommentek mutatják, hogy az Andrew Keen által leírt „Szent Amatőr kultusza” világjárvány esetén is erőteljes az online térben. Jobb esetben azt gondolhatnánk, a tudomány vagy az ismeretterjesztés most mindennél fontosabb, ám nem ezt látjuk, hanem azt, hogy kommentelők, az oltásellenes csoportok tagjai nárcisztikus érzelmi munkamódja mindenhatóvá válik. A tudomány információinak súlytalanítását az okozza, hogy az átlegemberekben a „megtehetem” élménye kapcsolódik az „én is vagyok olyan ember, mint ő” leértékelő attitűdjével. Tőlük olvashatók azok a levelek, kommentek, posztok, melyekben az „átlagember” – aki nem rendelkezik kimagasló képességekkel – megmondja. Ez eljut a válogatatlan közönséghez, mint a bulvár pletyka.

A járvány kezdetén még nem is sejtettük, hogy ilyen mértékűek lesznek a mérgező indulatok, melyeket a szakmai tudatlanság, a bizalmatlanság és olykor a paranoia színez majd át. Aki szerint ez egy nátha, az fenntart magában egy hamis képet arról, hogy ő kezeli ezt a helyzetet.  Néhányan közülük még a lélegeztetőgépen sem változtatják meg a véleményüket, teljesen az irrealistásban léteznek. Sokan csapódnak egy-egy ilyen csoporthoz, vagy maguk hoznak létre egyet. Jellemző rájuk az aktivista felfogás: gyerekkoromban nem tudtam tiltakozni a kötelező oltások ellen, de most már tudok. A valós szakértőktől érkező információk elől mereven elzárkóznak. Nem ellenvetéseik, hanem érzelmi alapú kifogásaik vannak. Bebetonozzák magukat ebbe az irreális felfogásba, és ez a beton annál erősebb, minél inkább érzik, hogy szakmailag nincs érvrendszerük. Az attitűdjük hasonló a homeopátia hívőkéhez, mereven hisznek a placebóhatásban. Álbiztonságban élnek: akik eddig szerencsések voltak és nem kapták el a vírust, azok most azt érzik, hogy bombabiztosak, „örök életre” védettek. 

PC: Hogy tudunk megküzdeni az – immár - sokadik hullámmal?

T. A.: Legyünk tudatosak. Higgyük el, hogy már van gyakorlatunk, eszközeink a járvány kezelésére. Ezzel csökkenthetjük a frusztrációnkat, és segíthetjük az érzelmeink regulációját.  Próbáljuk meg kikapcsolni a sokféle külső ingert, különösen a közösségi média „amatőr szakértőinek sorait”. Komoly pozitív hatással lehet ránk, hogy a drasztikus lezárásokat már valószínűleg el fogjuk kerülni. Valójában van már kialakult érzelmi stratégiánk, hiszen másfél éve alakítjuk. Ez azt is jelenti, hogy tudjuk, mely pontokon voltak nehézségeink, és mikor éreztük jobban magunkat.

Az, hogy mennyi érzelmi terhet veszünk a vállunkra, szabályozza a lelkialkatunk, aktuális pszichés állapotunk.

De van mihez visszanyúlnunk, léteznek tapasztalataink és emlékeink. A mostani helyzet olyan, mintha egy akadálypályán ahelyett, hogy a célba értünk volna,  megnyílt egy újabb kör, amin végig kell mennünk. Nem nagyon tehetünk mást, mint felkészülünk arra, hogy lesz pillanat, amikor kifáradunk. Még a legerősebb személyiség is meg kell, hogy engedje magának, hogy kimondja azokat az érzelmeit, amiktől a leginkább szenved. Ezért az általános tanács úgy hangozhat, segít, ha visszagondolunk olyan múltbéli élethelyzetünkre, ami megterhelő volt számunkra, de túléltük, megoldottuk, de az is, ha egy családtagunkkal, barátunkkal őszinték lehetünk.

PC: Mit „tanultunk” a home office-ból? 

T. A.: Az első hullámban az volt a megterhelő, hogy a home office és home school következtében a  család minden tagja egyszerre csinált mindent. Ebből is rengeteg tapasztalatunk halmozódott fel, amelyek nagy részét máig sikerült  megőrizni. Lélektanilag nem könnyű a fellélegzés után újra visszatérni ebbe az állapotba, de sokat segít, ha nem utáljuk.

A nehéz helyzetekben a  legjobb stratégia az elfogadás: ha már újra át kell élnünk, akkor csináljuk jól, hogy a legjobban ki tudjuk használni a közelmúltbeli  tudásunkat.

Nem kell nagy dolgokra gondolni: mik azok a praktikus dolgok, amiket nem kellene csinálni, mert egyik-másik családtagunk idegbajt kapott tőle az első  hullámban. Ezt lehet tudatosan, előre megbeszélni családilag, már egy 5-6 éves gyerekkel is. Így nem fogunk újra „belehömpölyögni” egy rossz helyzetbe.  

PC: Hogy állnak a cégek az otthoni munkavégzéshez?

T. A.: A tapasztalataim alapján nagyon vegyes a kép: több helyen beépítik a cégpolicy-be, viszont van, ahol rengeteg plusz erőforrást kellett bevonni és a munkavállaló halálra dolgozta magát. Ráadásul ezt nem látta a főnök, hiszen mindketten otthon voltak. Az empatikus munkahelyeken számít, hogy a dolgozók mennyire fáradtak el, mennyire volt hatékony és milyen területeken a home office, tudták-e kezelni a munka és a magánélet összecsúszását. Világtendencia, hogy az otthoni munkavégzés beemelődik a mindennapokba, csak az a kérdés, hogy milyen mértékben. Ez lesz a jövő.