26 °C Budapest

A szemünk láttára alakulnak át a magyar munkahelyek: ez az első nagy változás

2020. augusztus 13. 15:29

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is - derül ki egy friss, reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.

2020 nyarán arról kérdezte a Profession.hu a magyar munkavállalókat, hogyan változtatott munkahelyi étkezési szokásaikon a világjárvány és a miatta bevezetett távoli munkavégzés. Valamint arról, hogy az irodákba visszatérők mit tartanak a legbiztonságosabb étkezési módnak. Kiderült, hogy jelentősen megváltoztak a szokások: többen főznek otthon, és bár home office-ban valóban a szokottnál többször nyitották ki a hűtő ajtaját, a túlevés nem volt jellemző a hazai dolgozókra.

Munkahelyi étkezés a járvány előtt

A járvány előtti időszakban a hazai munkavállalók többsége vagy egyszer (40 százaléka) vagy kétszer (36 százalék) étkezett a munkahelyén, de a válaszadók 11 százaléka akár háromszor vagy többször is evett munkaidő alatt egy átlagos hétköznapon. Tízből hatan külön ebédszünetet tartottak, de nagyon magas, 34 százalék volt azok aránya, akik munka közben, az íróasztaluknál fogyasztották el ebédjüket. Minden hetedik válaszadó pedig egyáltalán nem evett munkaidőben - ez különösen az 50 év feletti munkavállalókra volt jellemző. 

Munkahelyi étkezés tavasszal és most

A járványhelyzet alatt bevezetett otthoni munkavégzés jelentősen változtatott a munkavállalók étkezési szokásain. A munkavállalók 29 százaléka a tavaszi hónapokban home office-ban dolgozott, ez az arány a budapestiek esetében 48 százalék volt. Jelenleg a munkavállalók 14 százaléka dolgozik továbbra is heti több napot otthonról, a budapestiek esetében ez az arány eléri a 30 százalékot.

A válaszokból az látszik, hogy aki otthonról dolgozott, az többször nyitotta ki a hűtő ajtaját, mint tette volna azt az irodában. A munkanapok többségét tekintve munkaidőben a válaszadók 27 százaléka egyszer, 41 százaléka kétszer, 28 százaléka háromszor vagy többször étkezett otthon. 85 százalékuk maga készítette el az ebédjét, míg minden tizedik munkavállaló otthonához közeli étteremből vitte haza, vagy rendelte házhoz az ételt. Azoknak, akik nem home office-ban dolgoztak tavasszal, jelentősen nem változtatott a járványhelyzet a szokásain, például a napi étkezéseik számán sem.

A munkahelyre visszatérve jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról hozott ebédet eszik, 20 százalékuk munkahelyi kantinban vagy közeli étteremben vásárol ebédet. Az otthonról hozott étel népszerűsége a járvány hatásaként, illetve az étkezési lehetőségek szűkülő kínálatának tudható be. Az emberek 86 százaléka szerint ugyanis az otthonról hozott ebéd a legbiztonságosabb mód jelenleg az étkezések megoldására. Nem változott azonban jelentősen az, hogy még mindig sokan (30 százalék) munka közben fogyasztják el ebédjüket, míg a munkavállalók 67 százalékára jellemző az, hogy külön szünetet tart ekkor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tudatosabb, rendszeresebb étkezés 

A felmérés arra is kitért, hogyan érzik az emberek, miben változtak meg leginkább étkezési szokásaik a járvány miatt. Tízből négy munkavállalóra vallotta, hogy a tavaszi hónapok hatására tudatosabban kezdett étkezni, illetve ugyanilyen arányban kezdtek rendszeresebben étkezni a válaszadók. Tízből csupán hárman mondták azt, hogy többet ettek, mint korábban. Viszont minden második ember jelezte, hogy többször készített magának otthon ételt, mint korábban bármikor.

A pandémiás időszak a munkahelyi étkezésekre is hatással volt, különösen, ha a munkahely az otthonra terelődött át. Sokan kezdtek el - a korábbi gyakorlattól eltérően - maguknak főzni, ami a mai napig sok helyen meg is maradt, hisz ezt tartják a legbiztonságosabbnak munkahelyi étkezés szempontjából is. Ami viszont nem változott sajnos, hogy minden harmadik ember a munkája közben fogyasztja el az ebédet és nem tart külön szünetet ilyenkor. Felmérésünk azonban cáfolni látszik, hogy a korlátozások idején drasztikusan megnövekedett volna az étkezések száma és mértéke. Vizsgálatuk szerint kisebbségben vannak a korábbinál többet étkezők, de az is igaz, hogy azok is, akik tudatosabban vagy rendszeresebben kezdtek volna étkezni

- összegezte a felmérés eredményeit Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási szakértője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem