21 °C Budapest

Tízezrek képezhetik át magukat informatikussá: jól jön most a támogatás

2020. április 11. 14:59

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként bejelentett intézkedések révén ugrásszerűen, tízszeresére bővülhet itthon azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív és gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikus szakmát és állást szereznek - állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó cég.

Tavaly már közel ezer, főként 21 és 45 év közötti életkorú, különböző szakmai háttérrel rendelkező diák kezdhetett új karriert programozóként egy általában féléves képzés után. Ez a szám a jövőben az évi tízezer főt is elérheti az akár több millió forintos képzések 95 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatásának, valamint a kamatmentes felnőttképzési diákhitelnek köszönhetően - írja a MárkaMonitor.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként tegnap bejelentett intézkedések célja a válság által kedvezőtlenül érintett szektorokban dolgozó munkavállalók gyors szakmai továbbképzése, vagy teljes átképzése. A jelenlegi információk szerint ezen képzések tandíjának 95 százalékát vissza nem térítendő formában biztosítja majd az állam, amely a képzés idejére kamatmentes felnőttképzési diákhitelt is folyósít.

A kormányzati intézkedésekre reagálva a szoftverfejlesztőket és tesztelőket képző PROGmasters többféle online képzésre indította el ma az előjelentkezést. A 6 hónapos programozó kurzus mellett rövidebb idejű továbbképzéseket is elindít, pár hetes, illetve néhány hónapos scrum master, manuális és automatizált tesztelő, IT-szervező, webfejlesztő, valamint product owner képzéseket.

A mostani helyzet egyedülálló lehetőséget kínál a munkavállalók digitális átképzésére, ami azért is szükséges, mert 2030-ra a jelenlegi munkakörök 52 százaléka lesz automatizálható a jelenleg már ismert technológiákkal. Ezért annak, aki szeretné megőrizni a munkaerőpiaci versenyképességét és hosszú távú karrierre vágyik, az államilag támogatott képzések révén az IT szakemberré válás egy kiváló lehetőség

- mondja Filep Szabolcs, a cég alapítója és vezetője, aki hozzátette:

Ráadásul mivel számos szektorban még csak most kezdik felismerni az IT szerepét, a jövőben tovább nő a munkaerő-piaci igény ezekre a szakemberekre. A fintech-forradalom után a szoftverek a mezőgazdaságot is kezdik megreformálni és hatékonyabbá tenni, ám az ipar különböző területein, sőt, a politikában is még nagyobb szerep jut majd a szoftvereknek.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm