Mi a teendő, ha valóban olyan rosszul sikerült az érettségi, hogy emiatt nem kerül be valaki a leginkább áhított szakra? Csak nyugalom, semmi sincs veszve!
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett az ország legjobb egyeteme az oktatói is a hallgatói kiválóság alapján a HVG felsőoktatási rangsora szerint.
Az oktatói és a hallgatói kiválóság alapján összeállított rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, amely egyben az oktatói kiválóság tekintetében is első. A második helyet a Szegedi Tudományegyetem, a harmadikat a Debreceni Egyetem érte el. Holtversenyben negyedik a Budapesti Műszaki Egyetem és a Semmelweis Egyetem.
A karok rangsorának tekintetében szintén az ELTE vezet, a Bölcsészettudományi Kar lett ugyanis az első. A második szintén az ELTE egyik kara, a Természettudományi, harmadik a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Elsodort egy embert a vonat
- Véget ért a Tour de Hongrie, Dina Márton volt a legjobb magyar - videó
- Csoportos pert helyezett kilátásba több tucat vatikáni dolgozó
- Másfél milliárd volt a tét a hatoson - nyerőszámok, nyeremények
- Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember
- Boczkó Gábor szövetségi kapitány: komoly rivalizálás van a két magyar párbajtőr-világbajnok között