A szomszédos országokéhoz mérik majd a hazai üzemanyagárakat, tehát ismét változásra lehet majd számítani.
A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg 2018 első négy hónapjában már csak 150 ezer fő. Ez 33 százalékos létszámleépítést jelent, azaz több, mint 73 ezer munkást - írja elemzésében a Policy Agenda.
A kormány még tavaly bejelentette, hogy jelentősen le akarja építeni a közmunkarendszert, és távlati céljuk szerint 150 ezer főt kívánnak foglalkoztatni. A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg 2018 első négy hónapjában már csak 150 ezer fő. Ez 33 százalékos létszámleépítést jelent, azaz több, mint 73 ezer munkást. A Policy Agenda elemzése szerint a 73 ezer fős létszámcsökkenésből 41 ezer főt a falvakban élők, 24 ezer főt a nem megyei jogú városokban élők jelentik, míg a fővárosban és a megyei jogú városokban élők 8 ezer főt "adtak" hozzá a létszámleépítéshez.
A közmunkások számát tekintve a létszámleépítés egyenlőtlen volt. A legnagyobb "veszteséget" szenvedő három megye (Hajdú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) 27 ezer közmunkással kevesebbet tudott foglalkoztatni, míg a lista másik végén lévő megyék (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom) 3 ezer főt. Természetesen a keleti megyékben korábban is több közmunkás volt, ezért arányaiban ez is jellemzi a helyzetet.
Az is kitűnik az adatokból, hogy a közmunkások létszámcsökkenését kompenzálta a munkaerőpiac. Azaz a foglalkoztatottak számának változásában nem látszik a közmunkások leépítése. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy azok az emberek helyezkedtek el a "normál" munkaerőpiacon, akik korábban közfoglalkoztatottak voltak, de létszámukat tekintve statisztikai értelemben mindenképpen bekerültek legalább ugyanennyien a munka világába. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lóg ki valamelyest, ahol 10 ezer emberrel kevesebbnek jutott közmunka 2018 első négy hónapjában, mint 2016-ban, ugyanakkor a foglalkoztatotti létszám is csökkent, majdnem 1000 fővel.
2016-ban 977 település volt (az összes település 31 százaléka) olyan, ahol a munkavállalási korú népesség legalább 10 százaléka közmunkásként dolgozott. Ez a szám 2018-ra 585 településre csökkent (19 százalékára az összes településnek). Ezeket a településeket nevezzük közmunkával fertőzött településeknek, hiszen a munkaerőpiacukat alapvetően meghatározza ez a foglalkoztatási forma - olvasható az elemzésben, amely hangsúlyozza, a foglalkoztatottak számát tekintve nagyon rosszul érintette a nehezebb helyzetben lévő területeket a közmunkások számának csökkentése. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a munkaerőhiány miatti kereslet a közmunkások egy részét felszippantotta. Egyértelmű azonban, hogy lettek olyanok, akiket az "árokszélén" hagyott a rendszer. A közmunkarendszer továbbra is a falvak munkavállalói számára jelent egy arányait tekintve jelentősebb segítséget. Sajnos ez azt eredményezi, hogy a falvakban becsléseink szerint 1000 foglalkoztatottból 72 ember csak közmunkásként tud dolgozni.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek