Bizonyos területeken az óvatosság jellemzi a létszámgazdálkodást - közölte a hazai Bosch-csoport a létszámstopra vonatkozó kérdésünkre. Emellett a külföldi dolgozókról is szó esett.
A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik meg, hogy - az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében - a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.
A tárcavezető ismertette, utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. Varga Mihály elmondta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.
Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.
Ismertetése szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek. Tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.
Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat - tette hozzá a pénzügyminiszter.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt
- Már a fővárosban is irtják a szúnyogokat
- Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV
- Magyar érettségi - ezek a feladatok állították kihívás elé a diákokat
- Beszédes a németek preferencialistája az EP-választások előtt
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor