Utcai plakátokon toboroz munkavállalókat a bécsi Lidl, forintra átszámolva nagyjábó 960 ezer forintos fizetést ígérnek.
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Kiemelték, március 19. után a tervezet már csak személyesen kérhető az ügyfélszolgálaton, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is. Felhívták a figyelmet, az szja 1+1 százalékának felajánlására, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.
Emlékeztetnek, sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-szja felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz bevallási tervezetük. A bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy ajánlat, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter