Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne.
Már több mint 315 körzetben nincs háziorvos, van, ahol 2004 óta - írja a Magyar Nemzet.
Kritikus a hazai alapellátás helyzete, erőteljesen emelkedik ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most. Jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet - tudta meg a lap.
Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítésünk szerint míg 2015 júliusában még "csak" 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Akár el is tűnhet az avokádó az éghajlatváltozás miatt
- Rohantak a mentősök a kismamához, de késve érkeztek
- A Richter árbevétele csökkent, az árletörés gondot okoz, de nem Magyarországon
- Nagyon kellemetlen mellékhatása van Károly király rákkezelésének
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal