16 °C Budapest

Egésznapos munkabeszüntetés jöhet: sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

2017. július 18. 10:02

Ha a helyhatósági köztisztviselők nem kapnak az állami tisztviselőkhöz hasonló bért, készek egésznapos munkabeszüntetésre is.


Hétfőn reggel két órán át sztrájkoltak a helyhatósági köztisztviselők. A munkabeszüntetést szervező Görbe László a Népszavának kiemelte, a 72 ezer embert kiszolgáló hivatalban a dolgozók elfogadhatatlannak tartják, hogy kilenc éve nem kaptak központi béremelést.

Helyi vezetőik ugyan éltek az érdekvédők által tavaly kiharcolt lehetőséggel és a kerület adóbevételeinek terhére az államilag garantált 36 850 forintos köztisztviselői illetményalapot ötödével megtoldották, de ez még nem elég.  Szeretnék, ha ezt az összeget 60 ezerre emelnék a központi költségvetésből.

A munkabeszüntetés megszervezésére alkalmas nagyobb hivatalokban a dolgozók elszántak. A Népszava kérdésére egybehangzóan azt mondták, ha a kormány nem teljesíti a bérkövetelést, készek továbblépni, és ha a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, az MKKSZ megszervezi, akár egésznapos sztrájkot is vállalnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm