Az önkiszolgáló kasszák elvileg a boltnak és a vevőnek is jók, de van velük egy kis gond-
Szeptemberben ismét napirendre kerülhet a kötelező minimumlétszám előírása a kiskereskedelmi üzletekben, a fokozódó munkaerőhiány miatt a folyamatosan bővülő eladások során ugyanis akadozhat az ellátás a napi fogyasztási cikket kínáló láncoknál - értesült a Magyar Idők.
A lap hétfői számában Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, levélben fordulnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, és ebben a 250-300 ezer áruházi alkalmazott nevében arra kérik a kormányt, hogy sürgős intézkedéssel avatkozzon be a kiskereskedelemben elmérgesedett munkaerőhelyzetbe. Úgy vélte, ősszel várhatóan tovább nő a lakossági fogyasztás, amelynek kiszolgálására már most sincs megfelelő állománnyal felkészülve több nagy áruházlánc.
Bubenkó Csaba felhívta a figyelmet, miközben a kimutatások szerint az e területen dolgozók leterheltsége 40 százalékkal nagyobb az átlaghoz képest, és egy ember jellemzően kettő munkáját látja el a kasszánál, a raktárban, a bevásárlótérben, a statisztikák is azt mutatják, hogy az élelmiszerboltokban az idén még kevesebben dolgoznak, mint 2016-ban.
Elmondta, az átlag alatti bérek mellett az elmúlt években az is fokozta a létszámhiányt, hogy a láncok a bővülő eladásokat a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek kiszolgálni. Ez mostanra a kereskedelmi alkalmazottak kóros leterheltségéhez, több területen bérfeszültséghez, a képzett munkatársak elvándorlásához vezetett - közölte a lap.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia
- Komoly védelmi problémákkal küzdenek Harkivnál az ukránok
- A lakossági építések pörgetik a feketemunkát - hihetetlen nagy szám érkezett
- Kihívta a sorsot maga ellen a milliárdos adócsaló - egy horvát szigeten kapták el
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek