Akcióba léptek a hollan rendőrök Vir szigetén, és elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
Míg korábban a Magyar Nemzet arról írt, hogy idén akár kétezer fős leépítés is várható a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál (NAV), addig a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem lesz leépítés.
Az NGM az MTI megkeresésére elmondta, hogy a 16 hónapja tartó létszámstopnak köszönhetően már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300-an voltak. De azt is hozzátették, hogy a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni.
A Magyar Nemzet arról is írt, hogy információik szerint Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője távozott a NAV-tól, Suller György Attila sajtófőnököt pedig leváltották. Ezzel kapcsolatban a minisztérium azt közölte, hogy Bakonyi és Suller munkájára február 1-jétől más munkakörben számít a NAV.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Erősödött hétfőn a forint
- Forgalommal szemben hajtott fel egy lengyel kamionos az M30-asra - fotó
- Erőszakkal akarta visszaszerezni a pénzét, de rossz házba tört be
- Kínai napelemgyártók léptek vissza, miután az EU vizsgálatot indított
- A cseh belügyminiszter szerint előrelépés az uniós migrációs paktum
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás