Utcai plakátokon toboroz munkavállalókat a bécsi Lidl, forintra átszámolva nagyjábó 960 ezer forintos fizetést ígérnek.
Akár harmadával is nőhetnek a szociális ágazat dolgozóinak bérei a bértárgyalások alapján - írja a Magyar Idők.
Nagy béremelésre számíthatnak a szociális szféra dolgozói, a bértárgyalások alapján jövőre 15-32 százalékkal nőhetnek a fizetések, sőt, egyes csoportoknál még ennél is nagyobb emelés várható. Emellett a további tárgyalásokon a szakszervezet megpróbálja elérni azt is, hogy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők kapják meg az egyészségügyi bérfejlesztést.
A szakszervezet egyébként arra is javaslatot tett, hogy az egészségügyi bérek alapja a minimálbér legyen. Ha ezt elfogadják, akkor szerintük a következő 5-6 év alatt 40 százalékkal is nőhetnek a bérek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt
- Kettős célja lehet Oroszországnak a harkivi előrenyomulással
- A magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re
- Elsodort egy embert a vonat
- Véget ért a Tour de Hongrie, Dina Márton volt a legjobb magyar - videó
- Csoportos pert helyezett kilátásba több tucat vatikáni dolgozó