A választói névjegyzék összeállítása óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.
A Nemzeti Buszgyártási Program központi szereplője a székesfehérvári Ikarus gyár, amely jelentős fejlesztésbe kezd idén. A fejér-megyei telephelyen dolgozók létszámát hatszorosára kívánja emelni - írja ma reggel a Magyar Hírlap.
Legalább kétezer fővel kívánja növelni székesfehérvári dolgozóinak létszámát az Ikarus gyár. A gyár jelenleg négyszáz embert foglalkoztat.
A bővítésre részben a Nemzet Buszgyártási Program illetve a világon átalakuló autóbusz gyártási trendek nyújtanak lehetőséget. A gyár kapaciátsát háromezer legyártott buszra kívánják növelni, melyből ezret a hazai piacon értékesítenének, míg kétezret exportra szánnak.
A bővítéssel párhutamosan technológiai újításba is kezd a gyár. A diesel hajtású buszok gyártásával párhuzamosan kifejlesztenek cseppfolyósított gáz üzemanyagú (LNG hajtású) és elektromos modelleket is.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?
- Váratlan bejelentést tett egyik versenyzőjével kapcsolatban a Ferrari
- Véradást szerveznek a fiúnak, aki felmászott egy vonatra és nagyerejű áramütés érte
- Hetven évvel a debütálás után új formában viszi színpadra első operarendezését Szinetár Miklós
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt