Utcai plakátokon toboroz munkavállalókat a bécsi Lidl, forintra átszámolva nagyjábó 960 ezer forintos fizetést ígérnek.
Egyes szakmákban akkora a munkaerőhiány, hogy a cégek egymástól csábítják el a munkásokat, írta szombati számában a Népszabadság. Az is előfordul, hogy a termelést kénytelenek csökkenteni a munkaerőhiány miatt.
A Vasas szakszervezeti szövetség elnöke a napilapnak azt mondta, hogy farkastörvények uralkodnak az ipari parkokban. egymástól csábítják el a munkásokat.
Egy HR-cégnél, a Prohuman Kft.-nél pedig arról beszéltek, hogy a cégek termelése elmaradt a remélttől, mert sok esetben nem tudnak elég munkást foglalkoztatni.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint a helyzetet az alacsony bérek, túlórák okozzák, amelyek miatt a magyar munkaerő külföldre vándorolt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Előretörtek az oroszok, ezreket evakuálnak az ukránok Harkiv megyéből
- Megsorozta az orosz olajfinomítókat Ukrajna, lángolt a Lukoil létesítménye - videó
- Négy hét múlva lesznek a választások Magyarországon - itt vannak a tudnivalók
- Gond van a világ egyik legismertebb szószával
- Házrobbanás - emberölés kísérlete miatt nyomoznak
- Forró témák a napirenden - Ukrajna egyik legelszántabb támogatója elnököt választ