A milliomos vállalkozó szerint nem létezik a munka és magánélet közötti egyensúly.
Folyamatosan nő a bejelentett üres álláshelyek száma, a legnagyobb bajban az informatikai és kommunikációs szektor van, ahol az első negyedévben az állások 3,5 százalékát, csaknem 2900-at nem tudtak betölteni - írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
Ezen ágazat esetében mutatkozik meg a leginkább, hogy a bejelentett üres álláshelyek száma nem feltétlenül tükrözi a munkaerőhiány valódi mértékét. A Világgazdaságnak Major Gábor, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára azt mondta, egy tavalyi ágazati felmérés során az derült ki, hogyA nagy különbség oka, hogy a cégek leginkább az egyszerű fizikai és betanított munkát igénylő állásokat jelentik be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak, valamint azokat, amelyekkel kapcsolatban valamilyen állami támogatást remélnek. Az informatikában a növekvő szakemberigénnyel nem tud lépést tartani a felsőoktatás, a jelentkezők és felvettek aránya is csökken, ráadásul a felvettek 50-60 százaléka "lemorzsolódik".
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot