18 °C Budapest

Diplomamentés másképp: újabb lehetőség a nyelvvizsga nélkülieknek

2016. április 25. 13:00

2016. április 22-től e-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamra jelentkezhet a Diplomamentő program minden olyan résztvevője, aki - a próbálkozások ellenére - eddig még nem tudott nyelvvizsgát szerezni, ám a decemberi 31-ig meghosszabbított végső határidőig számot kíván adni tudásáról.


Az Euro Nyelvvizsga Központ (Euroexam) által kifejlesztett, ingyenesen igénybe vehető Mentőöv távoktató tanfolyam azoknak a volt diplomamentős diákoknak adhat jelentős segítséget, akik eddigi próbálkozásaik során a B2-es szintű nyelvvizsgán megközelítették, de nem érték el a sikerességi küszöböt, hajlandók további 3-5 hónapot belefektetni a nyelvtanulásba, ám önállóan nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának felkészülni az újabb vizsgára. A Mentőöv tanfolyam feltételeit az Euroexam a Diplomamentő programot elindító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-vel (OFA) történt egyeztetést követően dolgozta ki.

A programot támogatja a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) és a programban korábban részt vevő nyelviskolák többsége is.

Az új távoktató tanfolyam célja a vizsgafeladat-rutin kialakítása, vizsgastratégiák hatékony átadása, illetve kisebb mértékben a célirányos nyelvfejlesztés. A korábbi nyelvvizsga-próbálkozás eredményétől függően három-, négy-, vagy öthónapos tanfolyam a tanulókat folyamatos aktív munkára készteti. A tanulóknak ez idő alatt rendszeresen, körülbelül 20-25 perces, jellemzően nem feleletválasztós, hanem produktív munkát igénylő írásos, illetve szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, amikre az e-learninges rendszertől azonnali visszajelzést kapnak, vagy az Euroexam tapasztalt vizsgáztatói adnak számukra személyre szabott értékelést. Az egyes feladatokhoz tartozó leghatékonyabb vizsgastratégiákat rövid videóanyagok is összefoglalják. Ezen kívül a Diplomamentő programban országszerte részt vevő képző intézmények havi 1-2 alkalommal személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak a tanulók sikeres felkészüléséhez.

A tanulók eredményessége a képző intézmények érdekében is áll, hiszen a tanfolyam állami támogatásának teljes összegét csak akkor kapják meg, ha a náluk tanuló diákok legalább 70 százalékának sikerül nyelvvizsgát tenni.

A távoktatásba két tudásszinten lehet bekapcsolódni attól függően, hogy a tanuló az induláskor mennyire áll messze a sikeres B2-es nyelvvizsgától. A tanfolyamhoz bármikor lehet csatlakozni, ám a tananyag mindig a tanfolyam kezdőpontjától indulva válik a résztvevők számára elérhetővé.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rozgonyi Zoltán, az Euro Nyelvvizsga Központ vezetője elmondta, hogy az ingyenes távoktató tanfolyamra valamennyi diplomamentős tanuló jelentkezhet, függetlenül attól, hogy korábban melyik vizsgaközpontnál próbálkozott, vagy hogy év vége előtt melyik vizsgán tervezi teljesíteni a feltételeket. Az e-learning platform kifejlesztésén túlmenően az Euroexam anyagi ösztönözőt is beépített: azok a tanulók, akik a hetente kiadott feladatok legalább 90 százalékát teljesítik, az Euroexam nyelvvizsga árából jelentős kedvezményt kapnak. Az OFA szabályzata szerint akik december 31-ig nem szereznek nyelvvizsga-bizonyítványt, azoknak vissza kell fizetni a diplomamentős képzés árának felét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm