Bár idén nem várható olyan együttállás, mint tavalyi Barbenheimer, mégis erős idényt várnak nyáron a mozipénztáraknál.
Tavaly december és idén február között 70 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 7,7-ről 6,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest a KSH legfrissebb adatai szerint. Ezzel most télen 275 ezer ember volt hivatalosan munkanélküli Magyarországon.
December és február között összesen 4,241 millió ember dolgozott Magyarországon. Ebben az időszakban 117,2 ezer fővel dolgoztak többen. Ebből
- 62,4 ezren találtak munkát az elsődleges munkaerőpiacon,
- 44,7 ezren letten közmunkások
- 10 ezren pedig elmentek külföldre.
A legnagyobb változás a közfoglalkoztatottaknál volt, ők 25 százalékkal voltak többen most télen, mint egy évvel korábban, a piacon elhelyezkedők száma 1,6, a külföldön dolgozóké 9,6 százalékkal nőtt.
A külföldön dolgozók száma valószínűleg ennél nagyobb, mert a KSH csak azokat számolja ide, aki be vannak jelentve a külföldi munkahelyükön, úgyhogy akik a karácsonyi szezonban pincérkedtek vagy hasonló munkát végeztek valahol külföldön, azok nagyobb eséllyel nincsenek benne ebben a 10 ezer főben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt