12 °C Budapest

Versenyezni fognak érted a cégek, ha beszéled ezeket a nyelveket

2015. november 29. 15:02

Egy friss felmérés szerint egész jól állnak a magyarok angoltudás tekintetében, ami azért is fontos, mert Magyarországon körülbelül a munkahelyek 50-60 százalékánál alapelvárás a nyelvtudás. De vajon milyen nyelvekkel lehet legjobban érvényesülni a munkaerőpiacon az angol mellett?

Az EF English Proficiency Index legfrissebb felmérése szerint egész jól állnak a magyarok angoltudás tekintetében. Bár a TOP 10-be nem kerültünk be, a vizsgált 70 ország közül a 21. helyen szerepelünk a listán. A legjobban a svédek beszélnek angolul, akik 70,94 pontot értek el, míg a lista legvégén Líbia áll, mindössze 37,86 ponttal. A tanulmány az adott ország felnőtt lakosságának angoltudását mérte fel  két különböző EF angol teszt alapján. Az egyik teszt mindenki számára ingyenesen elérhető online, míg a másik egy online szintfelmérő teszt, amit az EF nyelvtanfolyamain is használnak. Mindkettőben vannak nyelvtani, szókincs, szövegértés, és hallás feladatok is. A felmérést 70 országban végezték el, ugyanis alapfeltétel volt, hogy országonként legalább 400-an kitöltsék a teszteket.

Magyarország 57,9 pontot ért el a felmérésben, amivel a 27 európai ország közül 16. lett a rangsorban. Azért van még hová fejlődnünk, ugyanis többek között Romániában, Lengyelországban, Szlovéniában, és Csehországban is jobban beszélnek nálunk angolul. Most megnéztük, milyen nyelveket érdemes az angolon kívül tanulni ahhoz, hogy jó eséllyel mi nyerjük el álmaink állását.

Bár a nyelvtudás nem mindenhol alapkövetelmény, a diplomás állásoknál, és a szakmunkáknál is hatalmas előnyt jelent, ha valaki jól beszél egy idegen nyelven.

Ha valakinek valóban használható és folyékony nyelvtudása van, amit a gyakorlatban is tud alkalmazni, akkor biztosan el tud helyezkedni, ehhez viszont több nyelven, és magas szinten kell beszélni. Vannak ugyanis olyan állások, mint például az ügyintézés, vagy egyes pénzügyi pozíciók, ahol nem feltétlenül szükséges speciális végzettség

 - mondta el korábban a Pénzcentrumnak Huszka Ágnes, a Trenkwalder közvetítési csoportvezetője.

Egy állásinterjún sokkal többet számít az illető beszédkészsége - amit legtöbbször élesben is tesztelnek - mint a papír. Ha nem üti meg az interjúztatók által kívánt szintet a jelentkező, akkor biztosan nem jut tovább, ezért érdemes a szinten tartás miatt lehetőleg minden nap gyakorolni.

Milyen nyelveket érdemes tanulni az angolon kívül?

Német: Magyarországon talán a németet lehetne a második helyre rangsorolni, nem csak Ausztria és Németország közelsége miatt, hanem azért is, mert nagyon sok cég és befektető érkezik hozzánk ezekről a területekről.

Francia: A francia szintén fontos nyelv, nem véletlenül került be a TOP 3-ba. Előnyt jelent egy állás megpályázásánál, ha a francia mellett olaszul, vagy spanyolul is beszél valaki.

Spanyol/portugál: Ezekkel a nyelvekkel elsősorban a back office, emberi erőforrás, adminisztráció, vagy ügyfél-kapcsolattartó pozícióknál lehet befutó valaki.

Olasz: Az olasz nyelvvel a kereskedelemben és a multiknál van jó esélye a munkavállalónak, főképpen akkor, ha magabiztos angol nyelvtudása is van emellett. A szakemberek szerint ugyanis ritka az olyan munkaerő, aki mindkét nyelvet professzionális szinten beszéli.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Holland: Mivel évről-évre egyre több holland cég jön Magyarországra, hollandul is érdemes tanulni.

Skandináv nyelvek: A finn és dán mellett legfőképpen a svéddel lehet érvényesülni. Mivel ezeket a nyelveket nem beszélik sokan az országban, egész jó eséllyel lehet elhelyezkedni ezzel a nyelvtudással.

Arab: Sok olyan cég van, ami nemcsak Európában, hanem Afrikában, és a Közel-Keleten is jelen van, így az arab nyelvtudás ezeknél a cégeknél nagyon jól jön.

Orosz: Sok magyar cég terjeszkedik Keletre, amiből Oroszország hatalmas piacot fed le, így nagy szükség van az oroszul beszélő munkaerőre.

Szlovák/román/cseh: A közép-európai piac miatt a szomszédos országok nyelveit beszélők is jó helyzetben vannak, sok helyen ugyanis anyanyelvi ügyfelekkel kell tartani a kapcsolatot.

És mi a helyzet a különlegességnek számító keleti nyelvekkel?

A ritka, kevesek által beszélt nyelvek tanulása, mint például a kínai, japán, vagy a koreai szintén hasznos lehet. Bár itthon elsősorban nem az ilyen munkaerőt keresik tömegével, ettől függetlenül - mivel kevesen beszélik - meg lehet belőle élni. Ehhez azonban magas szinten kell beszélni a nyelvet, ami nagyon sok energiabefektetést igényel, így csak azoknak ajánlott, akik valóban elkötelezettek a nyelvtanulás iránt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm