A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a DRS (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését.
Azoknak a gyerekeknek, akik augusztus 31. után töltik be a harmadik életévüket, a települési önkormányzatoknak, jogosultsági alapon biztosítaniuk kell az óvodai férőhelyet. A harmadik életévüket betöltött, de még nem óvodaköteles gyermekek helyzete szabályozott és rendezett - írja a Magyar Hírlap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárárának válaszára hivatkozva.
- mondta el Rétvári Bence a lapnak.
A három- és a négyéves korú gyerek kaphat felmentést az óvodakötelezettség alól, a felmentett gyermek pedig ötéves koráig családi napközit vehet igénybe.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérgező anyag – kiderült, miért ömlött fekete víz a Tápióba
- Új funkcióval bővül az EgészségAblak – indul az online időpontfoglalás
- Jobboldali politikusokat is megtámadtak Németországban
- Újabb magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát – csak nem magának
- Már nem gyanúsított a Nemzeti Színház ügyelője a színpadi baleset ügyében
- Összeégett holttestet találtak Szolnokon