Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
A legújabb diplomás pályakövetési elemzés adatai szerint a friss diplomások csaknem 70 százaléka dolgozik, és a végzés után 1-3 évvel alig öt százalék a regisztrált álláskeresők aránya közöttük - írja a Magyar Nemzet.
Átlagosan bruttó 225 ezres fizetést vihetnek haza a friss diplomások a legújabb pályakövetési elemzés szerint, ám nem mindegy, ki hol végez: a bölcsészek között a Pécsett diplomázók, az egészségügyben dolgozók között pedig a Szegedről kikerülők keresnek a legjobban. Bár összességében a fiatalok hetvennyolc százaléka diplomát igénylő munkát talál, a bölcsészek és a sportszakemberek közül sokan bolti eladóként dolgoznak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia
- Komoly védelmi problémákkal küzdenek Harkivnál az ukránok
- A lakossági építések pörgetik a feketemunkát - hihetetlen nagy szám érkezett
- Kihívta a sorsot maga ellen a milliárdos adócsaló - egy horvát szigeten kapták el
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek