A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében.
Borbás Marcsival tavaly százötvennégy milliós szerződést írt alá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - írja a Bors.
"A cikk címe alapján arra a hibás következtetésre juthat az olvasó, hogy én magánszemélyként a televíziótól százötvennégy millió forintot kaptam. Azonban ezen állítás nem állja meg a helyét, ugyanis magánszemélyként nem állok szerződéses jogviszonyban a televízióval, azaz a megjelölt összeg nem az én magán jövedelmem. (...) Cégünk a műsorok elkészítésére kapott megbízást, ami a műsor teljes költségét magában foglalja. A televízió az elkészült műsorok után fizet és nem a műsorokban való szereplésért nekem, mint magánszemélynek."
Megjárta a ranglétrát Borbás Mária, aki bemondóként kezdte pályafutását 1995-ben. Párjával közösen 2013-tól már saját céggel és saját stábbal készíti a köztévének a Gasztroangyal című műsort - írja a Bors.
A bulvárlap az MTVA nyilvános adataira hivatkozva azt írta, a Gasztroangyal műsorgyártása miatt tavaly kétszer kötött szerződést az MTVA Borbás Mária cégével. A műsorvezető cége nettó 1,85 millió forintért gyártja le a Gasztroangyal adásait. Ugyanakkor a műsorvezető 2014-ben egy másik műsort is szállított a köztévének, az Ég, föld, férfi, nőt, amelyből 25 epizódot rendelt az MTVA összesen nettó 112,25 millió forintért.
Jól választott szakmát Borbás Marcsi
Az Európai Bizottság munkaerőpiaci portálja szerint ma Magyarországon a legkeresettebb szakmákból egyedül az értékesítők, akik magas fizetést visznek haza - átlagosan nettó 300 ezer forintot. A legkevesebbet pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás foglalkoztatottjai - nettó 93 698 forintot. A top 10-es keresett szakmák listájában szerepelnek még a kézművesek, a banki alkalmazottak, és a vendéglátósok is. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a KSH legfrissebb adati szerint az átlagkeresetek 2014-ben három százalékkal nőttek, a fizikai foglalkoztatásúaké 106 300 forint, míg akik szellemi munkát végeznek azok átlagosan 210 900 forintot kerestek a tavalyi év során.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?
- Váratlan bejelentést tett egyik versenyzőjével kapcsolatban a Ferrari
- Véradást szerveznek a fiúnak, aki felmászott egy vonatra és nagyerejű áramütés érte
- Hetven évvel a debütálás után új formában viszi színpadra első operarendezését Szinetár Miklós
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt