Hétfőn több résztvevő rosszullétet tapasztalt a csengeri börtön építése során.
Átlagosan 275 millió forintot fizet ki az állam évente a tévesen elítéltek, illetve az alaptalanul fogva tartottak kártalanítására - írja a keddi Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium adataira hivatkozva.
A tárca ez elmúlt öt év adatait közölte a lappal, eszerint a legkevesebbet, 205 millió forintot 2010-ben, a legtöbbet, 324 millió forintot 2012-ben és 320 millió forintot 2013-ban kellett kártérítésként kifizetésre fordítani a költségvetésből - számol be a Magyar Nemzet.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rekordot döntött a belső menekültek száma
- Pénteken legyen gép előtt, aki jegyet szeretne az izraeliek elleni Eb-felkészülési mérkőzésre
- Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el egy 15 méteres jachtot
- Szlovákiában a tömeges bombafenyegetések miatt összehívhatják az ország biztonsági tanácsát
- Régi, de bevált taktikát alkalmaz az ukrán légierő az oroszok ellen - videó
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán