19 °C Budapest

Ennyiért kaphatnak munkát a fiatalok idén nyáron

MTI
2014. június 19. 13:35

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július 1-jétől az idén is meghirdeti a nyári diákmunka programot, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.

A Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: tavaly 16 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a kéthónapos program keretében, miközben az iskolaszövetkezeteknél sem csökkent a létszám.

Az idén a múlt évhez hasonlóan 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program kezdő időpontjában (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok mától már regisztrálhatják magukat az illetékes munkahelyi kirendeltségeken.

A szaktárca az idén is elsősorban a helyi önkormányzatokra és azok háttérintézményeire számít a foglalkoztatásban. Az önkormányzatok a hatáskörükbe tartozó munkákat kínálnak, a tavalyi tapasztalatok alapján például irattározást, konyhai kisegítő munkát vagy parkgondozást, s a járási munkaügyi kirendeltségekhez kell benyújtani munkaerőigényüket.

A program keretében a béreket támogatják, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 88 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 76 125 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendelkezésre álló összegből mintegy 8500 diák foglalkoztatása valósulhatna meg, ha mindenki 2 hónapos szerződést kötne, de a korábbi tapasztalatok szerint általában egy-egy hónapot töltenek a fiatalok a programban, így a foglalkoztatottak száma akár ennek a duplája is lehet.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm