Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Aki a számlájára kéri, jövő hét hétfőn biztosan megkapja májusi nyugdíját, akinek a postás viszi, azt levélben tájékoztatták a pontos dátumról.
Május 12-én, azaz jövő hét hétfőn kapják meg nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlájukra (egészen pontosan valamelyik magyarországi pénzintézetnél vezetett számlára) érkezik a juttatás. Az alábbi táblázatban azt mutatjuk, hogy a következő hónapokban mikor utalják a nyugdíjat:
A
Magyar Posta a nyugellátási utalványok kézbesítését a Nyugdíjfolyósító
Igazgatósággal (NYUFIG) kötött megállapodásban rögzítettek szerint
ütemezetten végzi. 2014-ben január-november közötti időszakban a hónap
második felében, decemberben a hónap első felében teljesítik a
kifizetést.
Külföldön dolgozol? Szinte biztos a luxusnyugdíj - KATTINTS!
A Posta minden ellátottat személyre szólóan tájékoztatott tavaly ősszel arról, hogy idén pontosan melyik napokon kapja meg nyugellátását. Így azoknak, akiknek a postás viszi, érdemes megkeresni a novemberi levelet, hiszen ebben pontosan, személyre szabottan le van írva, hogy mikor számíthatnak a májusi nyugdíjra.
Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíjasok természetesen kérhetik, hogy nyugellátásukat lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.
Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.
Fontos tudni, hogy ha az ellátást
valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely)
változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a
Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak
figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag,
stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy
társszámlára lehetséges.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.