20 százalékos munkanélküliség: hol keresnek a legtöbben állást?

Pénzcentrum
2014. április 11. 14:33

Márciusban tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma (431 ezer főre), ám ennél érdekesebb az, hogy a Foglalkoztatási Szolgálat most publikált adatai szerint nemcsak a közfoglalkoztatás bővül, de az álláspiac is az éledezés jeleit mutatja. Szomorú viszont, hogy a kedvező folyamatok továbbra is egyes régiókra korlátozódnak az országban.

Márciusban újból csökkent kissé a regisztrált álláskeresők száma, 431 500 főt tartottak nyilván a munkaügyi hivatalok. Továbbra is azt mondhatjuk, hogy öt éve nem látott mélységben van az álláskeresők száma. Legkevesebben tavaly decemberben voltak, miután elindult a kormány téli közfoglalkoztatási programja, amibe novembertől decemberig 200 ezer embert terveztek bevonni. Végül nagyjából 30 ezer fővel túl is teljesítették ezt a célszámot a kormány nem régi közlése szerint. Idén azonban lassan újból bővülni kezdett az álláskeresők száma, amiben jelentős szerepet játszhatott a szezonális munkakereslet visszaesése. Márciusban megállt ez a folyamat, és az első tavaszi hónapban újból csökkenni kezdett az álláskeresők száma.

Ha megnézzük, vajon az országon belül, mely megyékben volt leginkább jellemző a csökkenés, azt láthatjuk, ezúttal elég egyenletesen csökkent az álláskeresők száma. Az ország valamennyi régiójában 20-30 százalékos volt a csökkenés az előző évhez képest.

Persze nem mindegy, hogy az adott régiókban illetve megyékben mekkora számú munkanélküliségről beszélünk. A meredeken lecsökkent munkanélküliség ellenére az országon belül igen nagyok az eltérések. Az álláskeresők aránya Győr-Moson-Sopron megyében például 3% alatti, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatásnak megfelelő szint, kis mértékű munkanélküliség a természetes fluktuáció miatt ugyanis mindig van (saját elhatározásból munkahelyváltók például). Ezzel szemben az ország keleti felében téli közfoglalkoztatással együtt is 20 százalék körüli az álláskeresők aránya és 17 százalék Somogyban.

Emellett ugyanakkor jóval örvendetesebb, hogy az államilag nem támogatott, tehát nem közmunka jellegű állások száma is emelkedett. Egy hónap alatt 22,3 ezer új, államilag nem támogatott állást hirdettek meg a foglalkoztatók az NFSZ szerint. Legnagyobb munkaerő-kereslettel Budapest rendelkezett, emellett jelentős (1000 fő feletti) volt a munkaigény Győr-Moson-Sopron, Zala és Bács-Kiskun megyékben is, ahol a munkakereslet az elmúlt időszakban egyébként is intenzív volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elmondható ugyanakkor, hogy az elmúlt negyedévekben biztatóan alakult az álláspiac javulása, bár a válság előtti állapottól továbbra is távol vagyunk. Szűkül az a furcsa rés, amit eddig láthattunk. A közfoglalkoztatás felfutása miatt ugyanis az a különös helyzet állt elő, hogy bár az álláskeresők száma a válság előtti szintre csökkent, az álláspiac továbbra is nagyon gyenge képet festett. A gazdasági növekedés gyorsulásával várhatóan javulhat a munkakereslet, de azt sem szabad elfelejteni, hogy azok a munkáltatók, akik a válság során nem a létszámukat csökkentve, hanem a munkaórát mérsékelve vészelték át a krízist, ott elsősorban az óraszámok visszaemelése, és kevésbé a létszámbővülés várható.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm