10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
Családon belüli erőszak, elhelyezési nehézségek: évről évre egyre több gyermek szorulna átmeneti ellátásra. A befogadó intézmények forgalma már közel duplája a rendelkezésre álló férőhelyeknek - írja a Világgazdaság.
Évente már több mint hétezer gyermek szorul átmeneti gondozásra, számuk pedig egyre inkább növekszik. Az okok között elsősorban lakhatási, elhelyezési nehézségek, magatartási problémák vagy családon belüli erőszak áll.
Az otthontalanná váló, esetleg bántalmazott fiatalok számának emelkedését nem követte az ellátási lehetőségek bővülése, így az elérhető kapacitás pusztán a fele a befogadóhelyek forgalmának. Az ellátásra szorulók számára háromféle megoldási lehetőség létezik: gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona és a helyettes szülő intézménye. Ez utóbbiak jellemzően csak a nagyobb településeken állnak rendelkezésre. A családok számára alkalmas otthonokat a 30 ezer lakosnál népesebb, míg a gyermeket átmeneti otthonát 20 ezer lakosnál nagyobb településeken lenne kötelező fenntartani.
A KSH statisztikáiból kiderül, hogy főleg az alacsony iskolai végzettségű, aktív munkaviszonnyal nem rendelkező, sokgyermekes szülők gyermekei kerülnek nagyobb eséllyel átmeneti otthonokba. A gyerekek 70 százaléka valóban ideiglenesen marad ezekben az intézményekben. Azonban 10 százalékuk két éven belül ismét visszakerül az ellátóhelyre. Az átmeneti gondozásból kikerülők 5 százalékát, azaz évente körülbelül 300 gyereket kell tartós gondozásba venni, ez nevelőszülőt vagy gyermekotthont jelenthet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hasznos újítás – jó hír érkezett a tömegközlekedést használóknak
- Bajba kerülhet, ha ilyen laptopja vagy számítástechnikai eszköze van
- Több jó hírrel indul most az eperszezon
- Elköltözött a különleges balatoni látnivaló
- Ne essen pánikba, de autósként nem árt, ha ezekről tud
- Egy kicsit hűvösebb lesz, de azért marad a kellemes tavasz - időjárás-jelentés