24 °C Budapest

Nógrád megye az ország egyik legkritikusabb térsége

MTI
2013. december 9. 14:03

A pénzügyi-gazdasági válság még tovább rontotta Nógrád megye munkaerő-piaci helyzetét, a válság miatt állástalanná váltak zöme azóta sem talált munkát és a pályakezdők álláskeresési ideje is hosszabbá vált; emiatt a fiatal, iskolázott szakemberek elvándorolnak a megyéből - fogalmazták meg a megye 2012. évét gazdasági szempontból elemző kiadványban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatósága, a megyei önkormányzat, a kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap által megjelentetett "Top 50" úgy fogalmaz: a gazdasági kibocsátás, a foglalkoztatási és a munkanélküliségi ráta alapján Nógrád megye az ország egyik legkritikusabb térsége.

Ötször annyi volt tavaly az egy főre jutó GDP Budapesten, mint Nógrádban, és bár 1,3 százalékponttal csökkent, a 17,5 százalékos munkanélküliségi ráta a legmagasabb volt a megyék rangsorában.

A foglalkoztatottak számának mintegy 3 ezer fős bővülése kapcsán megjegyzik, hogy ez a munkaerőtöbblet nem az üzleti szférában helyezkedett el, hanem zömében közfoglalkoztatás keretében alkalmazták őket.

A Top 50 kitér arra is, hogy 2012-ben a vendéglátásban és az építőiparban volt a legalacsonyabb az átlagjövedelem Nógrádban (évente, fejenként 1 millió 25 ezer, illetve 1 millió 205 ezer forint), a legjobban pedig a vegyipari vállalkozások alkalmazottjai kerestek, náluk az összeg 2 millió 905 ezer forint.

Az elemzés arra is kitér, hogy a megyében működő 3557 társas vállalkozásból 112-ben rendelkeztek részesedéssel külföldi befektetők. A 30,3 milliárd forintnyi jegyzett tőke 31,5 százaléka volt a külföldi tőke, meghatározóan a gépiparban, a vegyiparban és a kohászatban.

Beszámolnak arról, hogy 2012-ben 17,2 milliárd forintot költöttek beruházásokra a gazdálkodók. Bár ez nyolc százalékkal több az előző évinél, és a növekedés mértéke a nemzetgazdasági átlagot is meghaladta, ez a fejlesztési volumen nem elégséges a megye gazdasági felzárkózásához.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ötven legjelentősebb nógrádi vállalkozás nettó árbevétele 193,7 milliárd forintot tett ki, ez a megyei összes nettó árbevétel 62,8 százaléka volt. A megyei exportot is csaknem teljes egészében ők bonyolították le (91,2 százalék).

Az állományi létszámban 4,5 százalékos növekedés jellemezte a kiemelt kört, míg a megye többi vállalkozása 13,8 százalékkal kevesebb alkalmazottal dolgozott, így már minden második munkavállaló a kiemelt ötven vállalkozás alkalmazottja volt.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm