Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Megkezdi a mai napon nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az országos akció során - a korábbi évekhez hasonlóan - az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus végéig tart.
Az idei nyári ellenőrzéssorozat újdonsága az, hogy a nyárhoz szorosan kapcsolódó területek mellett az országos szintű ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, a szépészeti szektorra, a vendéglátóhelyekre és a személyszállító szolgáltatókra.
A NAV azt vizsgálja, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adnak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
Csakúgy, mint az elmúlt évben, az idén is ott lesznek a revizorok és a pénzügyőrök például a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a Művészetek Völgyében, de akár kisebb vásárokon is felbukkanhatnak, akár munkaidőn kívül is.
Tavaly nyáron a NAV országosan több mint 13 ezer vizsgálatot végzett és az esetek 28 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélést az ellenőrök a nyugtaadás és a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó
- Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok
- Amerikába jöttem – Juhász Árpád magyar származású, világhírű tudósokat mutat be
- Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- Eisenkrammer Károly: ilyen sportélményben, mint a Tour de Hongrie, még nem volt részem
- Biztonságosabb lesz a Windows, de sokkal lassabb is