Az oktatásban még az idei kereset-kiegészítés sem volt elég arra, hogy a nettó bérek csökkenését megakadályozza. Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből az is jól látszik, hogy az egyébként is a legmagasabb jövedelmi kategóriákba tartozók az egyértelmű nyertesei az idei adóváltozásoknak.
Az év első öt hónapjában nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. A versenyszférában 5,5 százalékos volt a növekedés, a költségvetési szférában viszont 2,4 százalékkal elmaradtak a bruttó fizetések az egy évvel korábbitól. A közszférában a teljes munkaidősök mintegy 43 százaléka kapott átlagosan 5300 forintos kereset-kiegészítést az adó- és járulékváltozások kedvezőtlen hatásának ellensúlyozására. A bérkompenzáció ugyanakkor nem fejtette ki maradéktalanul hatását minden területen.
Így például az oktatásban még az idei kereset-kiegészítés sem volt elég arra, hogy a nettó bérek csökkenését megakadályozza. A KSH jelentéséből az derül ki, hogy az ebben a szektorban szellemi foglalkozásúként dolgozók - egyebek között a tanárok - havonta átlagosan 15 774 forinttal kevesebbet vittek haza az idei év januárjától májusig számított időszakban, mint az előző év azonos időszakában.
A nagy különbség egyrészt a 2010-ben minden közszolgának egységesen juttatott egyszeri, bruttó 98 ezer forintos kereset-kiegészítés számlájára írható, melyet a korábbi 13. havi fizetés részleges pótlására kaptak. Másrészt az oktatásban dolgozók jelentős része bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keres, ahol az adójóváírás csökkentése jelentős jövedelemcsökkenést okoz.
Hasonlóképpen rosszul jártak az egészségügyben, illetve a szociális ellátásban dolgozók is. Az érintett munkavállalók átlagos 150 036 forintos bruttó
bére hiába több 8,3 százalékkal, mint az előző év első öt hónapjában
kapott havi keresetük, a 107 169 forintos nettójuk már 5 százalékkal kevesebb, mint amennyi az
előző év azonos időszakában volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanakkor a KSH jelentéséből az is jól látszik, hogy az egyébként is a legmagasabb jövedelmi kategóriákba tartozók az egyértelmű nyertesei az idei adóváltozásoknak. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység. Az ebben a szférában dolgozók átlagosan 390 351 forintos bruttó fizetéssel kalkulálhattak havonta a 2011 január-május közötti időszakban.
Ez 10,62 százalékkal haladja meg az előző év első 5 hónapjában mért átlagos keresetet. Az ebből megmaradó nettó összeg - 320 457 forint - brutális növekedést mutat: 28,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Ez a idei első öt hónapban mért 4,2 százalékos éves infláció mellett hatalmas, majdnem 25 százalékos reálkereset-növekedést jelent.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét
- Több magyarországi iskolában is bombariadó volt hétfőn, sokakat hazaküldtek
- A teljes médiát meghackelik a német Eb-csapat különleges kihirdetésével
- Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
- Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia