A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezet Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást folytat két férfi és egy nő ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2009. májusában 40 százalékos kamatra 1 millió forint kölcsönt adtak a sértettnek Miután a sértett a törlesztőrészletek fizetésével késett, őt az elkövetők több alkalommal megfenyegették és arra kényszerítették, hogy rendszeresen nagyobb összegű készpénzt fizessen ki nekik. Ezért 12 millió forint került átadásra a zsarolóknak, majd az egyik elkövető ezen felül további 9 millió forintot vagy a sértett hozzátartozója által üzemeltetett kávézó következő két éves bevételének átadását követelte. A gyanúsítottakat a rendőrség munkatársai 2011. március 28-án a pénz átadását követően elfogták.
Az eljárás során felmerült a gyanú, hogy az egyik férfi és a nő uzsorakamatra adott kölcsönökből szerezték jövedelmüket, és több a fentiekhez hasonló bűncselekményt követettek el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya kéri, hogy akinek a sérelmére a képen látható elkövetők hasonló bűncselekményt követettek el, vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívja a 477-3754 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést hétfőtől-csütörtökig 7:30 - 16:00, pénteken 7:30 - 13:30 óra között az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán; vagy a 107, a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata