Csaknem 141 ezren adtak be az idén felsőoktatási intézményekbe felvételi kérelmet, körülbelül ugyanannyian, mint tavaly. A legnépszerűbb intézmény ebben az évben is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ; a legidősebb jelentkező 1939-ben született és fizikát tanulna.
Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke az InfoRádiónak elmondta: a felvételizők többsége az elektronikus jelentkezést választotta, 81.054-en éltek ezzel a lehetőséggel, számuk az idén haladta meg először a papíron jelentkezőkét.
Hozzátette: alapképzésre 95.660-an, egységes, osztatlan képzésre 10.622-en, felsőfokú szakképzésre 8842-en, mesterképzésre 25.506-an adtak be kérelmet. Az állandó lakhely alapján a legtöbben, több mint 42 ezren a közép-magyarországi régióból jelentkeztek.
Államilag támogatott képzésre első helyen 124.378-an, költségtérítéses oktatási formákra 18.022-en jelentkeztek. Az elsőhelyes jelentkezések között kicsivel nőtt a felsőfokú szakképzésre és elenyészően csökkent a mesterképzésre jelentkezők száma. Az alap- és osztatlan képzésre összesen 362 ezer jelentkezést nyújtottak be a diákok. A felsőfokú szakképzés iránti érdeklődés 5-7 százalékkal növekszik az elmúlt években, úgy tűnik, a diákok felfedezték ezt a képzési formát.
Az egyes képzési területek adatai szerint a művészeti képzésben nőtt a leginkább a jelentkezések száma, de jelentős, 9-10 százalékos az orvosi és egészségtudományi, valamint a természettudományi képzések iránti érdeklődés növekedése is. Ettől alig marad el az informatikai és a műszaki képzési terület, erre is többen jelentkeztek. A bölcsészettudományi és a társadalomtudományi képzési területen ugyanakkor csökkent - 9-10 százalékkal - a jelentkezések száma.
Kerékgyártó Sándor, az Educatio kft. ügyvezetője elmondta: továbbra is nők szeretnének többen felsőoktatási intézménybe járni, a jelentkezők 56,6 százaléka kerül ki közülük. Egy jelentkező átlagosan 3,4 helyre adott be kérelmet. Kifejtette: külföldről 2700-an adtak be jelentkezési kérelmet, az uniós államokon kívül érkezett jelentkezés Norvégiából, Peruból, Kanadából és az Egyesült Államokból is. A legtöbb jelentkező - mintegy 30 ezer - 1992-ben született, a legfiatalabb jelentkező 1995-ben látta meg a napvilágot. A legidősebb felvételiző 1939-es születésű. Mint ügyvezető elmondta, ez utóbbi felvételiző a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezett, fizika szakon szeretne tanulni. A legnépszerűbb intézmény az idén is az ELTE, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ.
A felvételi eljárás díjának megfizetése nélkül az eljárás érvénytelen. Aki ezt nem fizeti be, a "vonalhúzáson" már biztosan nem vehet részt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Elmondta, hogy a regisztrációs leveleket a jelentkezőknek április végéig küldik szét, az egyes dokumentumok - így például a középiskolai bizonyítvány - benyújtási határideje június 1-je, míg az érettségit, a nyelvvizsgát, a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumokat július 7-ig lehet beküldeni, ez a dátum az egyszeri sorrendmódosítás határideje is. A ponthatárokat várhatóan július 21-én határozzák meg.
A küszöbponthatár 200 pont, az államilag támogatott felvehető keretszám alapképzésben 53.450 lesz, mesterképzésre 19.600 hallgatót lehet felvenni. Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár összegzése szerint rendben zajlottak a felvételi jelentkezések az idei évben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A baloldalt elítélő határozat elfogadására készül az Országgyűlés kormánypárti többsége
- Furcsa építményt találtak a gízai piramisoknál a föld alatt
- Nagy baj van a Bakonyban, és egyelőre nincs rá megoldás
- Resperger István az Arénában az atomfegyverek stratégiai csapdájáról
- Súlyos gond van a Chrome böngészővel - ezt kell tenni
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint