Ha a következő Bajnai-Demszky találkozón nem születik megállapodás a BKV anyagi helyzetének megoldására, akkor a szakszervezetek konkrét lépésekre szánják el magukat és akár sztrájkba is léphetnek a dolgozók - adta hírül az MTI.
Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: nonszensznek tartja, hogy bérstoppal és a kollektív szerződésben foglalt juttatások megvonásával akarnak spórolni, mert az idei tervben 24 milliárd forintos, a jövő éviben pedig már 26 milliárdos hiányt jeleznek előre.
Nemes Gábor közölte: a politika szereplői a BKV-t eszközként használják arra, hogy egymásra mutogassanak és nem akarják megtalálni a megoldást.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: tarthatatlan az az állapot, amely a cégnél kialakult. Öt éve ugyanannyit, 13 milliárd forintot költ a cég a karbantartásra, mára megduplázták a járművek szervizelése között eltelő időszakot, emiatt viszont jelentősen nőttek a meghibásodások.
A fizika és a mechanika törvényeit nem lehet fölülírni, a BKV-dolgozói sok mindenre képesek, de csodára nem - hangoztatta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ezen munkavállalóknak pedig azzal kell szembesülniük, hogy januártól esetleg nem kapnak fizetést.
Az a legrosszabb megoldás lenne, ha a kormányzat úgy döntene, nem 30 milliárdot, hanem kevesebbet ad a BKV-nak, mert akkor éppen csak a kormányváltás időszakáig tudná a cég biztosítani a működést. Ebben az esetben a régi kormány már nem, az új pedig még nem tudna döntéseket hozni - hangsúlyozta Gulyás Attila.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bajnai Gordon miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester-helyettes november 25-én tárgyalt a BKV finanszírozási problémáinak lehetséges megoldásairól. A megbeszélésen a miniszterelnök jelezte, hogy a kormány - a fővárossal együtt - a jövő év januárjától is meg fogja oldani a budapesti tömegközlekedés finanszírozását, de kabinet szerint meg kell teremteni a közlekedési társaság működésének átláthatóságát, és csak ezt követően lehet érdemben kezelni a vállalat finanszírozási helyzetét.
A miniszterelnök szerint mielőbb el kell kezdődnie a szakértői egyeztetéseknek a kormány és a főváros között. A kormány tárgyalódelegációjának tagja Horváth Csaba, a fővárossal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos, korábbi főpolgármester-helyettes; őt Oszkó Péter pénzügyminiszter segíti az egyeztetéseken.
Gulyás Attila már november közepén közölte az MTI-vel, hogy sztrájkolhatnak a BKV-dolgozók decemberben, ha nem sikerül a cég anyagi problémáit megoldani, vagy nem sikerül megegyezni az év végén lejáró kollektív szerződésről.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.