Galambos Lajos még mindig nem tudja eladni milliárdokat érő birtokát. Pedig a területet már fel is darabolták, több részletben árulják a zenész megbízottjai.
Habár a világ leggazdagabb királyi családjai a recesszió hatására mintegy 22 milliárd dollárt, azaz 4400 milliárd forintot vesztettek, még így is elképesztő vagyonok felett gazdálkodnak. Amint az a Forbes magazin legfrissebb listájából is jól látszik, az arab országokban éri meg leginkább uralkodónak lenni.
Íme a világ leggazdagabb uralkodói, 2009-ben:
A világ leggazdagabb uralkodója Thaiföld királya, a 81 éves Bhumibol Aduljadezs. Vagyona 30 milliárd dollárra, azaz mintegy 6 ezer milliárd forintra becsülhető. A királyi családnak több bankban is van érdekeltsége, és összesen 3500 hektárnyi földbirtokkal is rendelkeznek. Viszont 5 milliárd dollárt vesztettek a válság hatására.
Hassanal Bolkiah, Brunei szultánja 20 milliárd dolláros (4 ezer milliárd forintos) vagyonával a lista második helyén áll. A 62 éves uralkodónak -és országának- gazdagsága elsősorban az olaj-és földgáztermelésből származik, de vannak üzleti érdekeltségei például londoni luxusszállodákban is. Azon kevesek közé tartozik, akik gyakorlatilag nem vesztettek vagyonukból az elmúlt hónapokban.
A rangsorban a harmadik Halífa bin Zajed al-Nahaján sejk, az Egyesült Arab Emírségek uralkodója. 18 milliárd dolláros (3600 milliárd forintos) vagyona korábban jóval több volt, hiszen a becslések szerint mintegy 5 milliárd dollárt vesztett a recesszió hatására. Nem titkolt célja, hogy országát a térség vezető államává tegye, erre gyakorlatilag minden esélye megvan.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az első európai uralkodó a listán II. Albert monacói herceg, aki a 8. helyet foglalja el 1 milliárd dolláros (200 milliárd forintnyi) vagyonával. Az 1958-as születésű herceg szerencsejáték-és ingatlanbefektetései mellett műkincseket, muzeális értékű autókat és bélyegritkaságokat is gyűjt.
11 helyen szerepel a világ talán legismertebb uralkodója, II. Erzsébet brit királynő. A válság neki sem kedvezett: 200 millió dollárt veszítve jelenleg mintegy 450 millió dolláros, azaz mintegy 90 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. Ráadásul a rendkívül értékes koronázási ékszerek nem számolhatóak bele a fenti összegbe, hiszen azok az állam tulajdonát képezik. A királynőnek ingatlanjai, műkincsritkaságai és ékszerei képezik vagyona nagy részét. Fotók: forbes.com
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Akár el is tűnhet az avokádó az éghajlatváltozás miatt
- Rohantak a mentősök a kismamához, de késve érkeztek
- A Richter árbevétele csökkent, az árletörés gondot okoz, de nem Magyarországon
- Nagyon kellemetlen mellékhatása van Károly király rákkezelésének
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal