Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
Jelentősen módosítja a szaktárca a végrehajtási díjszabást, a végrehajtók a mostani 6-8 százalékos díjnak csupán a felét kérhetnék el, ha az adós ellen devizahitel-tartozás miatt indult végrehajtás - értesült a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki számában Krejniker Miklós, a Magyar bírósági Végrehajtói Kamara elnöke azt mondta: a minisztérium a kamara javaslatait elfogadva változtatja meg a szabályokat.
A lényeges változtatások között említette meg, hogy a díj megállapításakor a jövőben csak azt az összeget vehetik majd figyelembe, amivel az ügyfél az eljárás indulásakor tartozott a banknak. Szerinte a változások összességében akár több százezer forinttal is mérsékelhetik az érintett banki adósok fizetési kötelezettségeit.
Az elnök szerint az idén megáll a végrehajtások számának évek óta tapasztalható növekedése. Tavaly mintegy 500 ezer végrehajtási eljárás kezdődött, az ügyek többsége fél millió forintnál kisebb tartozás behajtására. 2000-2500 ingatlant árvereztek el, ezek fele volt magánlakás. A kilakoltatások száma 250 körül mozgott.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






