A Millwall és a Wrexham is kártérítési igénnyel léphet fel a Southampton ügye után, miközben a Hull City úgy véli, automatikusan fel kellene jutnia az...
Először nyert pert jogerősen devizahiteles ügyfelét képviselve Léhmann György - írja a Somogyi Hírlap. A hétszáz hasonló ügyben egyszerre eljáró siófoki jogász azt mondta a megyei lapnak, hogy úgy tűnik, "összedöntötte a devizahitel-szerződést".
A jogerős döntés értelmében csak akkora törlesztőrészletet kell fizetniük Léhmann ügyfeleinek, mint amennyit a szerződés megkötésének időpontjában fizettek; a korábbi fizetések pedig vagy a futamidő végén kerülnek elszámolásra, vagy akkor, amikor a bank valamiféle eljárást kezdeményez azért, mert ez az állapot neki nem tetszik.Az OTP Bankot beperlő adós 2007-ben vett fel nyolcmillió forint összegű, svájci frankban nyilvántartott hitelt. Az ítélőtábla szerint teljesen érvénytelen a kölcsönszerződésnek az a feltétele, miszerint "a hiteldíj (kamat és kezelési költség) változó mértékű, melyet a hitelezők jogosultak egyoldalúan megváltoztatni."
Kiszolgáltatottságban tartja az adósokat
A bíróság szerint "a szerződés semmilyen mértékben nem rendelkezik arról, hogy a módosításra okot adó tételek (bankközi hitelkamat, fogyasztói árindex, jegybanki alapkamat, állampapírok hozama, lakossági hitelek kockázati tényezői...) változását a hitelezőknek milyen mértékben és arányban kell, illetve lehetséges figyelembe venniük.
Ebben a tekintetben az adósokat teljes bizonytalanságban, egyúttal kiszolgáltatottságban tartja, a hitelező számára a hiteldíj növelésére a jóhiszeműség követelményébe ütköző módon lényegében kontroll nélküli egyoldalú hatalmasságot biztosít. Azok a feltételrészletek hiányoznak, melyek a módosítási lehetőség kereteit ténylegessé, a fogyasztó számára közérthetővé, a módosítások mindenkori mértékét ellenőrizhetővé tennék."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Rendezetlen állapot
A Pécsi Ítélőtábla megállapítja azt is: "E hiányosságok a hitelező javára indokolatlan és egyoldalú előnyt, az adósok terhére indokolatlan és egyoldalú hátrányt teremtenek, ezáltal megvalósul a szerződés egyensúlyának olyan eltolódása, mely megalapozza a kikötés tisztességtelenségét, ezáltal a szerződési feltétel semmisségét." Az ítélőtábla azt is kimondja (Európai Bírósági döntésre is hivatkozva): nincs lehetősége arra, amit Léhmann ügyvéd kereseteiben szorgalmaz, hogy e tisztességtelen szerződési pontot kiiktassa és a szerződést e nélkül helyreállítsa.
A szerződést akkor lehet helyreállítani, ha a bank lép, addig viszont a rendezetlen állapot marad fenn és az adós fizeti a szerződéskori részletet - mondta Léhmann a Somogyi Hírlapnak.
Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








