Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél.
A hazai hiteltörténelem alighanem legkedvezőbb lakossági felhasználású konstrukciója körvonalazódik a heteken belül igénybe vehető zöld lakáshitel bevezetésével. Az akár 70 milliós hitel az előzetes hírek szerint 2,5 százalékos kamatozású, sőt egyes esetekben akár kamatmentes lesz. Kizárólag az energiahatékonyság javítására lehet majd fordítani.
A nyilvánosságra hozott információk alapján a magyarországi lakossági hiteltörténelem alighanem legkedvezőbb konstrukciója adhat újabb lendületet a lakáspiacnak. A zöld és családbarát hitelkonstrukció a két gyermekkel 10, hárommal 15 millió forintig felvehető CSOK-hitel 3 százalékos kamatához képest is kedvezőbb lesz. A Zöld Otthon Programban elérhető, maximum 70 milliós hitel az előzetes hírek szerint 2,5 százalékos kamatozású lesz, de ennél is kedvezőbb, kamatmentes konstrukció is elérhető az energiahatékony lakást vásárlóknak vagy építtetőknek. Az ügyfelekkel a bankok állnak majd közvetlen kapcsolatban, ám a Magyar Nemzeti Bank előírja, hogy milyen feltételek mellett adhatják oda a dedikáltan csak zöld célokra fordítható forrást.
A kormányzat nem véletlenül fókuszál a zöld otthonokra: Magyarországon az energiafelhasználás nagyjából 40 százaléka köthető az épületek, egyharmada a háztartások energiafogyasztásához. Tehát a lakóépületek az egyik legnagyobb energiafogyasztó szektorba tartoznak. Ahhoz, hogy az ország úgy teljesítse vállalt klímacéljait és a háztartások fűtési energiaigényét – amely a háztartások energiafelhasználásának bő kétharmadát jelentik –, drasztikusan csökkenteni kell energiafogyasztást. Ez nem csak a családok, de az ország érdeke is.
Magyarországon majdnem 3 millió épületben körülbelül 4,5 millió lakás van, az épületek 95 százaléka családi ház, melyeknek majdnem háromnegyede 1980 előtt épült.
Ezek a házak messze nem felelnek meg a mai energetikai igényeknek, energiaigényük többszöröse a mai, modern épületeknek (az 1960-as években vagy ennél is korábban épült házak energiafelhasználása pedig ezek nyolcszorosa is lehet!). Évente 10-20 ezer új lakás épül, de ahhoz, hogy a hazai lakóépület-szektor energiahatékonysági szempontból 2050-re elérje a kívánatos szintet, évente 100-130 ezret kellene felújítani a meglévőkből. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által nemrég publikált Hosszú Távú Felújítási Stratégia a közel nulla energiaigényű épületek 90 százalékos részarányát tűzte ki célnak, amit 2050-ig kellene elérni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A stratégia egyik fő célja, hogy a magán- és köztulajdonban lévő lakó- és nem lakáscélú épületek állománya a felújítás révén 2050-re nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállománnyá válhasson.
A BB kategóriától felfelé közel nulla energiaigényűnek tekinthető az épület. Ezek aránya jelenleg töredéke a többi kategóriának: 2020-ban a majdnem 160 ezer elkészült energetikai tanúsítványból kevesebb mint 5 százalék volt BB, AA vagy AA+ besorolású. Egy BB kategóriába tartozó épülethez képest egy AA++ kategóriás épület kevesebb mint feleannyi, egy FF több, mint kétszer annyi energia felhasználásával biztosítja ugyanazt a hőkomfortot. Bár az új lakóépületekkel szembeni kötelező közel nulla energiaigényű teljesítményszint életbe lépését 2022. június 30-ig halasztotta a Kormány, a hitelprogram egyértelműen a klímabarát épületek irányába mozdítja a fejlesztőket és az építtetőket.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása