Ezek a magyar emberek az ország adósai: keményen tejelniük kell

2019. szeptember 8. 11:04

40 és 59 év közötti az átlagos adós: a kezelt ügyek 51 százaléka köthető ehhez a korosztályhoz, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest - derült ki egy friss kutatásából.

Az EOS Csoport több százezer, 2018-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában. Az eredmények alapján az adósok több mint fele (51%) a középkorú lakosságból kerül ki - 40-59 év -, 29 százalék a 20-39 évesekhez, 20 százalék pedig a 60 év feletti korosztályhoz tartozik. 2017-hez képest az arányok némileg változtak: a középkorú adósok száma 2 százelékpontot, a 60 év felettiek aránya 1 százalékpontot emelkedett, míg a 20-39 év közöttiek aránya jelentősen, mintegy 3 százalékponttal csökkent. Ez arra utalhat, hogy a fiatalabb korosztály egyre nagyobb tudatossággal kezeli pénzügyeit, és igyekszik tartozásait mielőbb törleszteni.

Az egy főre jutó átlagos befizetéseket tekintve a legnagyobb törlesztőösszeg a banki tartozásoknál jelenik meg, itt 27 300 forint egy átlagos befizetés, míg a telekommunikációs tartozások esetében 17 500 forint, a közüzemi tartozások esetében pedig 15 700 forint. Az átlagos befizetések értéke 11 százalékot emelkedett a tavalyi évhez képest. 

A kutatás kitér a korai kapcsolatfelvétel és a részletfizetési megállapodások következtében megtakarított jogi költségekre is. "Minden fél számára fontos, hogy a tartozás a lehető legrövidebb időn belül megfizetésre kerüljön, mivel az azzal kapcsolatos várható jogi költségek az adóst terhelhetik. Célunk éppen ezért, hogy korai szakaszban sikerüljön minden fél számára elfogadható egyességet kötnünk. A jogi szakaszba került adósságok esetében 2018-ban az egy ügyre jutó átlagos várható jogi költség mintegy 58 078 forintot tett ki" - mondta el a kutatás kapcsán Kraszna Tamás, az EOS Magyarország fedezetlen követeléskezelési osztályának vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm