Kínai kutatók egy ebola fehérjével módosított vírust hoztak létre, amely súlyos betegséget okozott és több kísérleti hörcsög halálát eredményezte.
Egy új, várandós kismamák körében végzett kutatás szerint a kismamák 80 százaléka tervezi igénybe venni a július 1-jétől induló babaváró támogatást. A megkérdezettek többsége - ha a feltételeknek megfelelnek - a maximális, 10 millió forintos összeget szeretné felvenni.
Tízből nyolc várandós kismama hasznosnak tartja, és tervezi a babaváró hitel igénylését - derült ki a City Hitelbróker Kft. kutatásából. Bár a gyermeket váró fiatal párok egy része jelenleg még nem él házastársi kapcsolatban, sokan úgy nyilatkoztak, hogy a közeljövőben házasságot kötnek, így megfelelhetnek minden jogszabályi követelménynek.
A megkérdezett kismamák közel 92 százaléka maximális, 10 millió forintos kamattámogatott kölcsönt szeretné felvenni. Ugyanakkor a CHB szakértői szerint előzetes becslések alapján a babaváró hitelt igényelni szándékozó fiatal házasok körülbelül 60 százaléka fog megfelelni a jogszabályi feltételeknek és a bankok kockázatkezelési és hitelbírálati követelményeinek.
A babaváró hitel igénylésének szigorú jogszabályi feltételei vannak: a feleség 18 és 40 év közötti életkorú, a házaspár mindkét tagja köztartozásmentes, magyar lakcímmel rendelkezik, büntetlen előéletű, egyik fél sem szerepel negatív adósként a KHR listán, legalább a pár egyik tagja rendelkezik minimum 3 éves, folyamatos TB biztosítotti jogviszonnyal, illetve legalább a pár egyik tagjának ez az első házassága.
A babaváró hitel több bank kínálatában is elérhető lesz, és bár a kormányrendelet pontosan meghatározza, hogy kik jogosultak a kamattámogatott hitel igénylésére, nem csak a jogszabályi feltételeknek, de a bankok saját kockázatkezelési és hitelbírálati követelményeinek is meg kell felelniük a hiteligénylőknek. Ebben pedig némi eltérés lehet az egyes bankoknál. Így a fiatal pároknak hitelfelvétel előtt érdemes több bank kínálatát megvizsgálni vagy független tanácsadó segítségét kérni a hiteligénylésnél - mondta el Vajnági Richárd, a cég ügyvezető igazgatója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bár a fiatal párok többsége a maximális, 10 millió forintos hitelösszeget szeretné felvenni, ha minden feltételnek meg is felelnek, nem feltétlen tudják a teljes összeget megigényelni. Mivel a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató szabályozásról szóló rendeletet hatálya alá tartozik a babaváró hitel is, így akiknek van már meglévő hitele vagy alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek lehetséges, hogy kisebb hitelösszegre lesznek jogosultak. Egy átlagos jövedelemmel rendelkező házaspár várhatóan 6-7 millió forintos hitelösszegre lesz hitelképes.
Bár csak július 1-jétől lesz igényelhető a babaváró hitel, de már most nagy számban érdeklődnek az ügyfelek a bankoknál és pénzügyi közvetítőknél a termék részleteiről. Várakozásaink szerint már július első heteiben rendkívüli lesz a kereslet a kamatmentes hitel iránt, mely jelentős mértékű fellendülést hozhat a hitelpiacon - tette hozzá az ügyvezető.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást