22 °C Budapest

Visszaszerezhetik otthonaikat a bedőlt hitelesek!

2018. november 20. 14:17

A mai napon benyújtott törvényjavaslat szerint visszaadják lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya.

A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre a kormány 2011-ben. A NET programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A program keretein belül 36 ezer otthont vásárolt meg az állam, 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

Mint írták, az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a NET program keretében az érintett bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján ugyanis a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.

A javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamat felszámítására nem kerülne sor az állam részéről és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő ez irányú igénye esetén.  A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének. Így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

Azon bérlők esetében, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára pedig továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli. Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

A Bártfai-Mager Andrea tárcavezető által kidolgozott intézkedés lehetővé tenné, hogy a kormány otthonteremetési céljaival összhangban, a NET programban résztvevő, korábban nehéz helyzetbe került devizahitelesek végérvényesen visszakaphassák a bankok által elvett otthonukat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem