19 °C Budapest

Ajjaj: ezek után mennyi lesz idén a zöldség és a gyümölcs?

MTI
2016. augusztus 8. 18:00

Az év időjárása változatos képet mutat, ezzel nagymértékben befolyásolja a kertészeti termelés sikerét.

Ledó Ferenc példaként említette, hogy a korai tavaszodás miatt az áprilisi fagyok komoly károkat okoztak az ország északkeleti részében és a Nyugat-Dunántúlon egyes ültetvényekben - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek hétfőn.

A júniusi-júliusi esőmennyiség viszont kedvezett a termelők egy részének, főleg a zöldségtermelőknek. A zivatarok és a viharok ugyanakkor jelentős szélsebességgel és jégesővel párosultak, és országos átlagban mintegy 5-10 százalékos kárt okoztak. A szélsőséges időjárás okozta károkról a kertészeti ágazatba az MTI megyei tudósítói készítettek körképet.

Volt olyan területe az országnak, ahol a viharok, az esők, a jégverés és a szél nem okozott gondot; ilyen térség volt Pest és Békés megye.

Nem így Baranya megyében, ahol korábban nem látott károkat okozott a megye napraforgóvetésében az elmúlt hetek viharos-szeles időjárása - mondta el az MTI-nek Kalapáti Csaba megyei főfalugazdász.

A Baranya Megyei Kormányhivatalhoz 119 gazdálkodó jelentett be viharkárt, amely 358 parcellán összesen 3269 hektáros területet érintett - közölte a hivatal. Baranyában mintegy 22 ezer hektáron vetettek idén napraforgót. Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára az MTI-vel közölte azt is, hogy borvidékük az elmúlt hetekben nem szenvedett jégkárt.

Mind a négy Veszprém megyei történelmi borvidéken károkat okozott a júliusi jégeső mintegy kétezer termelőt érintve - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Veszprém megyei elnöke.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Radovits Tibor elmondta, hogy a négy Veszprém megyei borvidék közül a legsúlyosabb károkat a Nagy-Somlói borvidéken okozta a júliusi jégeső, ahol az 500 hektárnyi termés felét elverte. A jégeső a szőlőn kívül főleg azokat a bakonyi településeket érintette érzékenyen, ahol még nem fejeződött be az aratás, ezen kívül kárt tett gyümölcsösökben, szántóföldeken is, ezekről a káreseményekről azonban még nincs pontos felmérés.

Júniusban és júliusban több alkalommal is komoly károkat okozott a megye számos településén a jégeső, ami viharral vagy felhőszakadással párosult - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Földművelésügyi Osztályának vezetője az MTI-vel.

Lengyel Tamás elmondta: május óta 192 kárbejelentés érkezett a megyei kormányhivatalhoz. Ebből 401 parcellára (3324 hektárra) jégesőkárt, 30 parcellára (285 hektárra) viharkárt, míg 51 parcellára (192 hektárra) felhőszakadáskárt jelentettek be a termelők. A zöldség- (105 hektáron) és gyümölcsterületek (3,05 hektáron) egy része is kárt szenvedett.

Komárom-Esztergom megyében a zöldség- és gyümölcsültetvényekben nem okozott számottevő kárt az elmúlt napok csapadékos időjárása, a megyét a jégeső elkerülte. A sok csapadék miatt a kukorica gyökere kilazult Bokod, Kecskéd és Környe térségében, és a növényeket a szél elfektette - mondta el az MTI-nek Németh András, a NAK Komárom-Esztergom megyei igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 07:00
Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyo...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 06:54
A MagNet Faktor és a Kulcs-Soft új szolgáltatása, az AMBER lehetővé teszi, hogy  a bérszámfejtő szof...
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem