Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek.
A hiteligénylők gyakran csak a bankfiókban szembesülnek vele, hogy a kamatok mellett hányféle díjat számítanak nekik fel. A költségek többségét szinte mindenki ismeri, azonban van egy díj, amit nem mindig kérnek el a pénzintézetek. Nem árt ugyanis tisztába lenni vele, hogy akár a fel nem használt hitelkeret miatt is fizetnünk kell.
A hitelfelvevőknek a kamaton felül más, általában egyszeri díjat is meg kell fizetniük, ilyenek például a jelzáloghiteleknél az ügyvédi költségek, a földhivatali díj és az ingatlanbecslő díja, azonban ezen kívül több egyéb költséget is felszámolhatnak nekünk a bankok. Van azonban egy olyan díja a hiteleknek, amelyről kevés szó szokott esni.Mégis, mi ez a díj?
A hitelfelvétel előtt ritkán esik szó a rendelkezésre tartási díjról, pedig előfordul, hogy ezt is felszámolja nekünk a bankunk.
Mivel az igényelt hitelt bármikor felvehetjük, ezért a pénzintézet elkülöníti számunkra, azonban így nem tudja befektetni, így ezzel vesztesége lenne a fel nem használt összegen. A díj felszámításával azonban csökkenti ezt a veszteséget, vagyis bizonyos szempontból tovább hárítja azt az ügyfelekre.
Mekkora ez a díj?
A díj ugyan jellemzően nem hatalmas összeg, egy jelzáloghitelnél is pár ezer forintból megúszhatjuk, ha egy hónapon belül felhasználjuk a kölcsönt. Ennek ellenére érdemes kalkulálni vele, ha egy konkrét hitelösszegre van szükségünk. Az alábbiaktól függhet ugyanis a díj mértéke:
- Melyik banktól vesszük fel a hitelt,
- Milyen hiteltípusról van szó (személyi kölcsön, lakáshitel, folyószámlahitel stb.),
- Mekkora a kihasználatlan hitelösszeg,
- Mennyi ideig áll rendelkezésünkre az igényelt, ki nem használt hitelösszeg.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Újabb információk derültek ki a Mol turai olajkútjáról
- Tombol az orosz offenziva Kelet-Ukrajnában
- Nagy sávlezárás jön hétvégén az M0-son, dugók várhatók
- Virág Barnabás: csak így maradhat tartósan a magyar gazdaság felzárkózási pályán
- Jelentős lezárások lesznek Budapesten egész hétvégén - térképek