17 °C Budapest

5 dolog, ami csak most derült ki a forintosításról

Pénzcentrum
2014. november 15. 07:00

Egyre több részlet derül ki a forintosításról. Igaz, a törvénytervezetet még nem ismerjük, de lassan körvonalazódik, hogyan fogják végrehajtani az átváltást. Összeszedtük öt pontba, mit érdemes tudni a devizahitelek forintosításáról.

A hét folyamán rengeteg új információt tudtunk meg a forintosításról, sőt az eredeti tervek szerint pénteken már be kellett volna nyújtani a javaslatot. Ugyan a benyújtást eltolták jövő hétre, azonban több részlet is napvilágot látott, ezeket szedtük össze öt pontban.

1. Mikor forintosítják a devizahiteleket?

Az NGM által kiadott útmutató szerint az elszámolással együtt, egy lépcsőben oldják meg az átváltást, vagyis az adósok többségének márciusban, áprilisban forintosíthatják a devizahitelét.

2. Milyen árfolyamon forintosítanak?

Ugyan többször belengették a kedvezményes árfolyamon való forintosítást, de végül fix, a mostani piaci szinttel nagyjából megegyező árfolyamon fog történni az átváltás. A svájci frank esetén ez 256,5 forintos, az euró alapú hitelek esetén pedig 309 forintos árfolyamon fogják megtenni.

3. Milyen hitelekkel lehet majd kiváltani a devizahiteleket?

A lakáscélú devizahiteleket lakáscélú forinthitelekkel válthatják majd ki az adósok. A kölcsönök kamatozását törvényben határozzák meg, a kamatfelárnak ugyanis meg kell, hogy egyezzen az eredeti hitel felvételékor alkalmazott kamatfelárral, de a teljes kamat sem lehet nagyobb, mint a felvételkor meghatározott kamatszint. Ez azt jelenti, hogy a forintosítással semmiképpen nem járhatnak rosszul az adósok rövidtávon.

4. Mi a helyzet a hosszú távval?

Hosszú távra csak a törvény megjelenése után lehet megmondani, hogy jó vagy rossz-e a forintosítás. A sikerességet valószínűleg csak az átváltás utáni időszak kamat és devizaszintjei alapján lehet majd kiszámolni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

5. Hogyan történik az átváltás?

Az átváltást az elszámolással együtt, egy lépésben fogják végrehajtani, nem egy pillanat alatt fog megtörténni, hanem az adósoknak egy megadott határidőig kell kiváltani a kölcsönüket. Ez azt jelenti, hogy akár bankot is válthatnak, vagyis a forintosítást piaci alapon teszik meg. Lényeges, hogy a bankok és a kormányzat szándéka is az, hogy egy lépésben történjen meg az elszámolás és a forintosítás, ennek gyakorlata viszont csak a törvény megjelenése után lesz átlátható.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 7. 06:31
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm