Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Két év után először változatlan szinten, 2,1 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. Elemzők szerint rövid távon jó az esély a kamatszint alacsony tartására, kockázatot elsősorban a devizaárfolyam alakulásában látnak. A forint nem reagált a döntésre, az euró árfolyama szűk sávban mozgott kedden, délután négy órakor 313,22 forintot ért egy euró.
A monetáris tanács legutóbb júliusban csökkentett kamatot, az akkori 20 bázispontos vágással az alapkamat történelmi mélypontra, 2,1 százalékra került. Egy hónapja bejelentették azt is, hogy véget ért a két éven át tartó kamatcsökkentési ciklus, és a jegybank arra rendezkedik be, hogy az alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor az alapkamat 7 százalékon állt, azóta összesen 490 bázisponttal csökkent az irányadó ráta.
A keddi kamattartáshoz fűzött kommentárjában a monetáris tanács a döntést azzal indokolta, hogy megítélése szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Hozzátették, hogy az előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett a középtávú inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás
- Súlyos vádakat olvasnak a távozó Dárdai Pál fejére
- Osztrák külügyminiszter: merő ábránd Törökország uniós tagsága
- Súlyos fegyház büntetést kapott a volt miniszter, aki megölte a feleségét - Kazahsztánban
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl