17 °C Budapest

Egyre többen váltják ki hiteleiket

2014. április 9. 10:02

Egyes bankoknál megugrott a hitelt kiváltó ügyfelek száma. Az új hitellel sokat meg lehet takarítani, de az adósok csak egy része tud élni a lehetőséggel - írja a Világgazdaság.

A forinthiteleket mindenképpen megérheti most olcsóbbra cserélni. Februárban egy átlagos új forint lakáshitel kamata már csak 7,23 százalékos volt, a kölcsönök THM-je pedig 7,92 százalékosra süllyedt.

A K&H hitelfelvevői között növekszik azok száma, akik meglévő hiteleiket kedvezőbb kondíciójú megoldásra váltva lettek a bank ügyfelei - közölte a hitelintézet. Az eddig megkötött szerződések alapján a bankot váltó adósok átlagosan évi 150 000 forinttal törlesztenek kevesebbet, mint korábban. Ügyfeleik eddig átlagosan 8 millió forintos hiteleket váltottak ki kedvezőbb havi törlesztőrészlettel bíró konstrukcióra, ez az átlagos lakáshiteleknél mintegy 2 millió forinttal magasabb hitelösszeg.

Az UniCreditnél és az FHB-nál is tapasztalták a hitelkiváltási igények fokozódását, máshol viszont - például a Budapest Banknál, az Ersténél, a CIB-nél és a Raiffeisennél - nem láttak élénkülést. Ennek egyik oka az Erste szakértői szerint az, hogy pénzügyi szempontból a devizahiteleket nem feltétlenül éri meg az ügyfeleknek kiváltani.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem