Hamarosan jöhet a fontos döntés a devizahitelesek ügyében

Pénzcentrum
2014. február 24. 09:03

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.

A kormány november végén fordult az Ab-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben. Bitskey Botond, az Ab főtitkára a kormány indítványával kapcsolatban elmondta: az két elvi kérdést tartalmazott. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. Hozzáfűzte, hogy a kormány indítványa példaként megemlíti ugyan a devizahiteles szerződések egyes elemeit, de fontos hangsúlyozni: az Ab-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e.

A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal. A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik, továbbá milyen keretek közt lehetne megváltoztatni a szerződéseket. A főtitkár megjegyezte: indítványában a kormány sem kérte, hogy az Ab konkrét kérdésekben foglaljon állást.

Arra a kérdésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszi-e az Ab, a főtitkár kifejtette: a Kúria döntése nem tárgya az Ab előtt folyó eljárásnak, a kúriai döntés tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.

Emlékeztetőül

A Kúria polgári kollégiuma december 16-i ülésén jogegységi határozatban mondta ki többek között azt, hogy a devizahiteles szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt. A határozat indoklása kitér arra is, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötést követően olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket. A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is.

Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben a luxembourgi székhelyű testület a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik. Az Európai Bíróság végső döntése 3-4 hónapon belül érkezhet, a Kúria várhatóan csak ezután egészíti ki jogegységi határozatát, egy esetleges devizahtieles csomag pedig csak az Alkotmánybíróság és a Kúria döntése után jöhe.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm