Farkas Sándor Lajosnak haladéktalanul el kell hagynia otthonát, a házat, amit a szüleitől örököt.
Talán soha nem volt még olyan nagy a devizahiteles csomaggal kapcsolatos lakossági várakozás, mint 2013 harmadik negyedévében. A folyamatos politikai ígéreteknek meg is lett a negatív következményük: új csúcsra ugrott a nem teljesítő hitelek aránya - írja elemzésben a Portfolio.hu. Az MNB pénteken közzétett adatai szerint a lakossági hitelek 18,5 százaléka 90 napon túl, további 15,4 százaléka pedig 90 napon belül késedelmes, vagyis háromból egy hitelt nem a szerződés szerint törlesztenek. Vészesen magasra emelkedett azok aránya is, akiknek a tartozása meghaladja a lakás értékét.
18,5% a nem teljesítő hitelek aránya a lakossági hitelek körében, 15,4% pedig a 90 napon belül késedelmeseké - derül ki az MNB pénteken közzétett, szeptember végére vonatkozó adataiból. Előbbi, vagyis a lakossági NPL-ráta soha nem volt ilyen magas, az év első felében még "csak" 18,0%-on tartózkodott.
A bankok 6571 milliárd forintnyi lakossági hiteléből szeptember végén 1216 milliárd volt nem teljesítő, 1013 milliárd pedig kisebb mértékben késedelmes. A nem teljesítő hitelek összege volt már ennél nagyobb is: március végén 1240 milliárd forinton állt. Időközben viszont csökkent a lakosság teljes tartozása, így emelkedett új csúcsra a nem teljesítési arány.
Korábban az volt a jellemző, hogy a kisebb összegű, de fedezetlen (jellemzően fogyasztási célú) hiteleket kevésbé törlesztették a háztartások, az ingatlanfedezetűekre a lakás elvesztésének félelme miatt viszont jobban odafigyeltek. Mára megfordult a sorrend: magasabb a jelzáloghitelek nem teljesítési aránya (18,9%), mint a fedezetlen hiteleké (16,5%). A magasabb törlesztőrészlet legyűrhette tehát az ingatlan elvesztése miatti félelmet.
A jelzáloghiteleken belül még most sem a devizaárfolyam mozgása, hanem a felhasználás célja dönti el, alacsonyabb vagy magasabb-e a nem teljesítési arány. A forintalapú szabad felhasználású, majd rögtön utána a devizaalapú, szintén szabad felhasználású hitelek nem teljesítési mutatója a legmagasabb. A forintalapú, támogatott forinthitelek teljesítenek a legjobban.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét
- Több magyarországi iskolában is bombariadó volt hétfőn, sokakat hazaküldtek
- A teljes médiát meghackelik a német Eb-csapat különleges kihirdetésével
- Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
- Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia