22 °C Budapest

Módosult a hitelescsomag: tartozás-elengedést akarnak a bankoktól

Pénzcentrum
2013. november 5. 11:30

Azoknál a 90 napon túli devizahitel-tartozással rendelkező adósoknál, akik belépnek az árfolyamgátba, az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal ezt azután mondta, hogy a parlament elfogadta a devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot, amely a teljes körű kilakoltatási moratóriumról és az árfolyamgát megnyitásáról szól. Az árfolyamrögzítésbe így például azok is beléphetnek majd, akiknek 90 napon túli tartozásuk van.

Utóbbiak esetében - elfogadva a gazdasági bizottság módosító javaslatát - a kormánypártok indokoltnak tartják, hogy a fizetőképesség érdekében a bank adómentesen elengedje az adósság egy részét a gyűjtőszámlára vonatkozó állami kezességért cserébe.

Az említett és a parlament által már elfogadott módosító javaslat alapján a jövőben megkötendő gyűjtőszámlahitelek esetében kizárólag akkor lép be az állam készfizető kezesként, ha a devizakölcsön összege nem haladja meg a fedezetül szolgáló lakóingatlan 95%-át. Ezzel ösztönöznék a bankokat, hogy engedjék el a nehéz helyzetbe kerül devizahitelesek tartozásának egy részét. Az indoklásban arra hivatkoznak, hogy a tartozások 30-40%-áig a bankok tartalékot képeztek, és lehetőséget kaphatnak ezzel az adósok arra, hogy ismét fizetőképessé váljanak. A fennálló tartozás csökkentése a bank számára nem kötelező, a módosítás ezt csak ösztönözni kívánja.

A fentieken túl azt is rögzíti a módosítás, hogy az árfolyamgátból 90 napon túli késedelemmel nem, csak 180 napon túlival kerül ki az adós.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Így menti meg a kormány a devizahiteleseket - KATTINTS!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm