Újragondolt árfolyamrögzítésnek is nevezhetnénk azt a kiszivárgott tervezetet, miszerint a bankok átvállalnák a devizaadósok gyűjtőszámla-tartozásának egy részét. A tervezet kísértetiesen hasonlít a már augusztus óta élő, eddig mindössze 4 ezer devizahiteles által igénybevett árfolyamrögzítéshez, azzal a különbséggel, hogy a gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás egy részét nem az adós, hanem a hitelintézetek fizetnék ki. Az átvállalás arányától függően, ez akár kedvezőbb megoldás is lehet a hiteleseknek, mint a forinthitelre váltás.
A Magyar Nemzet információi szerint a Bankszövetség által nagy valószínűséggel hétvégén kikerülő mentőcsomag tartalmában alig tér majd el a már ismert árfolyamrögzítés lehetőségétől. Három évig rögzített árfolyamon törlesztenének az ügyfelek (180 CHF/HUF, 250 EUR/HUF illetve 2 JPY/HUF), ez idő alatt az árfolyamkülönbségből eredő különbözet egy gyűjtőszámlán halmozódna, melyet 2014 után az adósnak vissza kellene fizetni. Új elem viszont, hogy a bank is átvállal egy részt ebből a tartozásból, melynek nagysága eleddig még nem tisztázott, valamint, hogy a gyűjtőszámlán felhalmozott tartozásnak esetlegesen nem lenne kamata.
Amennyiben valóban így valósulna meg a devizahitelesek megmentése - a banki átvállalás mértékétől függően - akár a forinthitelre váltásnál is kedvezőbb lehet az adósoknak az új lehetőség. Kiszámoltuk, hogy mekkora részt kell átvállalnia a bankoknak a gyűjtőszámlán felhalmozódó tartozásból, hogy a forinthitelekhez hasonló költségekkel számolhassanak a családok.
Számításaink során a tipikusnak mondható 8 millió forint tőketartozással még terhelt, 15 év hátralévő futamidejű frankhitelt vettük, a THM 7,5 százalék. Ennek a hitelnek a törlesztőrészlete több mint 20 ezer forinttal lehetne alacsonyabb 36 hónapig (mint, ahogy az árfolyamrögzítés esetén is).
A kiszivárgott részletek szerint a Bankszövetség által benyújtott javaslat is azt tartalmazza, hogy 2014 végéig, azaz 3 évig lenne lehetőség az adósoknak a rögzítéskori árfolyamon törleszteni, ez idő alatt viszont egy gyűjtőszámlán halmozódik fel az árfolyamkülönbségből eredő különbözet. Nagy különbség viszont, hogy most ez a halmozódás kamatmentesen történhet (vagy alacsonyabb díjjal), és még a tartozás egy részét is átvállalhatja a bank.
Attól függően, hogy a 3 év alatt milyen frankárfolyam alakul ki, az elkülönített gyűjtőszámlán halmozódik az árfolyamrögzítésből eredő tőketartozás. Ennek mértékét és a rögzített időszak utáni törlesztőrészletét láthatjuk a fenti táblázatban két díjköltséggel kalkulálva. Értesülések szerint 0 százalékos díjjal nyújtotta be javaslatát a Bankszövetség. Az árfolyamrögzítéskor még az első 36 hónapban 6 (BUBOR), azután pedig piaci alapú THM-mel kellett visszafizetni az itt felhalmozott adósságot.
A kamattámogatáson túl egy másik fontos eleme is lehet a javaslatnak. A bankok is szerepet vállalnának az árfolyamkockázatban, méghozzá a felgyülemlett tartozás egy részének elengedése révén. A fenti táblázatban még e szerepvállalás nélkül számoltuk ki a 2015-től lehetséges törlesztőrészletek alakulását példahitelünk esetében, 3 különböző (2015-től várható) árfolyamszint mellett. Amennyiben azt feltételezzük, hogy a bankok 50 százalékos mértékben lépnek be az adós helyett a törlesztésbe, akkor a következő táblázat szerint módosulhatnak a számok.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fenti számok alapján csak akkor számíthatunk a mostanihoz hasonló összegű törlesztőrészletre a kedvezményes időszak után, ha a frankárfolyam valamilyen szinten csökkenni kezd, és a mentőcsomagban felvázolt feltételek is megvalósulnak (0 százalékos THM a banki gyűjtőszámlán felhalmozott tartozásra, jelentős banki szerepvállalás). A következő három évben viszont mindenképp jelentős könnyebbséget érezhetnek az adósok, hiszen nagymértékben csökkenhet a törlesztőrészletük. Ezzel kapcsolatban érdemes végigolvasni a korábbi, árfolyamrögzítéssel kapcsolatos cikkeinket.
Amennyiben valóban csökkenhetnek az árfolyamok és a banki szerepvállalás is jelentős lesz, akkor a forintosításnál jóval életképesebb és a devizahitelesek számára kedvezőbb megoldás születhet. Számításaink lezárásaként a forintosított, vagyis forinthitelre váltott tartozások törlesztőrészleteit mutatjuk meg.
A jelenlegi árfolyamszinten való forintosítás a sokkal magasabb forintköltségek és az árfolyamveszteség azonnali realizálása miatt sokkal nagyobb plusz terhet jelentene az adósoknak, mint a most felvázolt javaslat. A most rögzített árfolyamon való forinthitelre váltás viszont még mindig jobban megérheti, hiszen olyan mértékű tőketartozás-csökkenéssel jár, hogy azt nem tudja kitermelni még a nagyarányú banki szerepvállalás és az alacsonyabb devizakamat sem (minél hosszabb a hátralévő futamideje tartozásunknak, annál kisebb lehet a különbség a két megoldás között).
Kinek ajánlható az elképzelés?
A csomag részletein és a gyűjtőszámla részletes kondícióin (előtörlesztési, végtörlesztési stb. díjak) túl a bankok szerepvállalásán és a tényleges kamat mértékétől is függ, hogy megéri-e csatlakozni a mentőcsomaghoz ( amennyiben egyáltalán választható és nem kötelező érvényű lesz).
1. Aki jelenleg fizetőképessége határán mozog, és a mostaninál erősebb frankárfolyam mellett nagy valószínűséggel késedelembe esne
2. Aki számára fontos, hogy a törlesztőrészlete a következő négy évben legalább árfolyamszempontból kiszámítható legyen (figyelem: a program a kamatkockázat ellen nem nyújt védelmet, csupán az árfolyamkockázat ellen!), ezt követően azonban már képes lesz elviselni az árfolyammozgásokat
3. Aki képes a 42 hónapon keresztül elért törlesztőrészlet-megtakarításait félretenni, és a gyűjtőszámlára érvényes kamat feletti várható hozam mellett befektetni (figyelembe véve a gyűjtőszámla esetleges végtörlesztési díját is).
4. Aki bízik a forint erősödésében, a saját pénzügyi helyzetének javulásában.
5. Ha a kamatokból származó plusz teher kisebb lesz, mint a banki szerepvállalás, akkor szinte mindenkinek!
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó