15 °C Budapest
shop store grocery kid child inflation

2023-ban még nagyobb lehet az infláció, mint idén: csak lassul, de nem áll meg a drágulás

2022. december 17. 20:35

Hiába ígér jövő év végére egy számjegyű inflációt a kormány, a drágulás jövőre is megnehezíti a magyarok életét  – mondta az RTL Híradónak nyilatkozó gazdaságkutató. Mivel 2023 végén a mostani magas árakhoz viszonyítunk majd, a jövő évi inflációs számokat ehhez viszonyítva kell értelmezni. Ez éves szinten még mindig 20 százalék körüli inflációt jelenthet majd jövőre a szakértő szerint.

Magyarországon a legmagasabb az infláció az egész Európai Unióban az Eurostat adatai szerint: novemberben 23,1 százalék volt - a KSH 22,5 százalékot számolt. Az új adat több mint duplája az uniós átlagnak. Ebben pedig még benne sincs az üzemanyagárak jelentős emelkedése, hiszen a benzinárstop csak decemberben szűnt meg. Nagy Márton miniszter várakozásai szerint ez nagyjából 2,2-2,3 százalékot fog lökni a decemberi és a januári infláción, aki szerint az infláció 25-27 százalék körül tetőzhet a jövő év elején.

Molnár László gazdaságkutató a műsorban elmondta: a Nagy Márton által emlegetett bázishatás azt jelenti, hogy a mostani, már drasztikusan magas árakhoz viszonyítanak majd. Az áremelkedés tehát nem áll meg, csak az üteme lassul:

Jelenleg a népesség 13-14 százalékának lehetnek napi megélhetési gondjai, jövőre pedig még súlyosabb nyomor vár a szegényekre – mondta még Molnár László.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Holdblog  |  2024. május 11. 07:50
A Bitcoin veszített az anonimitásából és a privát jellegéből, de a változással nyertünk is mondta Sz...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem