Bár a Shein tett előrelépést néhány területen, továbbra is komoly aggodalmak merülnek fel munkavállalói jogok és munkakörülmények tekintetében.
Elképesztő mennyiségű pénzt fektetnek be Magyarországon: ezekből az országokból ömlik ide a tőke
A külügyminisztériumhoz tartozó befektetési ügynökség tavaly 422 olyan projektet menedzselt, amelynél pozitív befektetési döntés született, rekordmértékű, összesen 5,9 milliárd euró értékben - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán megtekinthető videóüzenetében csütörtökön.
Menczer kiemelte: a befektetések 65 ezer munkahely megőrzését és 14 ezer új munkahely létrehozását segítették elő. A KKM 96 nagyberuházást tart nyilván; ezen belül a legnagyobb és a legtöbb munkahelyet teremtő befektetés is dél-koreai cégekhez kötődik, miközben a legtöbb projektet a német társaságok jegyzik - tájékoztatott. A dobogós helyeken mindenféle szempontból Dél-Korea, Németország és az Egyesült Államok helyezkedik el - fűzte hozzá.
Látszik, hogy a keleti és nyugati vállalatok egyaránt fontos befektetési célországként tekintenek Magyarországra
- fogalmazott az államtitkár, aki azt is elárulta, hogy 14 nagyberuházás magyar cégekhez fűződik, továbbá 19 nagyberuházási döntés született a magas hozzáadott értéket hordozó szektorokban - a kutatás és fejlesztés, a szolgáltató szektor és az infokommunikáció területén.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó
- Kínába utazik az orosz elnök, Hszi Csin-ping meghívására
- Felmérés: Lengyelországban a PiS kapná a legtöbb EP-mandátumot, ha most lenne a szavazás
- Egy ENSZ-járművet ért találat Gázában, egy alkalmazott meghalt
- Marco Rossi kihirdette a keretet: nincs nagy meglepetés
- Bajban a Gazprom: Kína mégsem Európa